Több mint 270 ezer biogazda döntött úgy, hogy egy március 30-án elindított perrel megpróbálja felvenni a harcot a nagyüzemi mezőgazdaság óriásával, a Monsanto cégével szemben. Az Organic Seed Growers and Trade Association (Organikus Takarmányok Termesztőinek és Kereskedőinek Szervezete) vezetésével vívott küzdelem célja, hogy a családi gazdaságoknak jogukban álljon gondoskodni arról, hogy a világ élelmiszer ellátásának egy része ezt követően is organikus eredetű legyen – s egyben megelőzzék azt az esetleges alaptalan vádat, mely szerint eltulajdonítják azokat a genetikailag módosított takarmányokat, melyek adott esetben befolyásukon kívül keverednek a földjükre.
A fogyasztók óriási hatalommal bírnak. Több mint egy évtizede tart az a kulturális váltás, melynek során a vásárlók egyre tudatosabban mondanak le a nagyüzemi gazdálkodás - 2008-as Food Inc. (Mozizabáló) című dokumentumfilmben bemutatott - gyorsabb-zsírosabb-nagyobb-olcsóbb nézetéről. A családi termesztésű paradicsomtól a háztáji csirkékig, mind többen azt szeretnék, hogy az étel, ami az asztalukra kerül, lehetőség szerint az annak megfelelő időben, körülmények között és helyen teremjen meg, s egyaránt legyen egészséges a földre, az állatvilágra és a testünkre nézve.
Ám organikus eredetű élelmiszereink a szabadalmazott magok növekvő térhódításának következtében fokozott veszélynek vannak kitéve. A Monsanto által széles körben használt Genuity® Roundup Ready® repcemagnak köszönhetően a hagyományos repceolaj, mint fogalom mostanra gyakorlatilag teljesen megszűnt létezni. A pert indító gazdák azt szeretnék elkerülni, hogy a kukorica, szójabab, és számos más termény esetében a történet megismétlődjön. Mi több, fellépésükkel egyben azt is próbálják elkerülni, hogy a jövőben a Monsanto esetleg azzal vádolhassa őket, hogy jogtalanul használják pontosan azokat a magokat, melyeket a negatív következményektől tartva épphogy próbálnak elkerülni.
“Enyhe túlzásnak tűnhet, hogy pont egy génmódosított magokkal fertőzött föld gazdáját gyanúsítanák jogtalan használattal,” – említi Dan Ravicher, a Public Patent Foundation (Nyilvános Szabadalmak Alapítványa) igazgatója, egy a per kapcsán ez év május 30-án írt cikkében, “de volt már nem egy példa arra, hogy a több száz gazda ellen indított peréről hírhedt Monsanto ehhez hasonló váddal élt a múltban.”
Miközben a megavállalat részvényei egyre emelkednek, az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma vizsgálatot indított a cég jogtalan üzleti gyakorlatának kérdésében. (The Street, 2011. június 29.)
A Monsanto, mely az elmúlt évtized folyamán az USA legnagyobb takarmányforgalmazói közül több mint húszat felvásárolt, régóta szigorú előírásáról hírhedt, mellyel vásárlóit minden évben a cég génmódosított takarmányának megvásárlására köztelezi. Azok a gazdák pedig, akik az előírásnak ellenszegülnének, büntetésként egy életre a Monsanto fekete listájára kerülnek.
A Monsanto alaposan kivetette hálóját a mezőgazdasági termőföldekre. Miként Ravicher is említi, “valójában a cég gazdasági érdekei diktálják, hogy az organikus termények teljesen megszűnjenek létezni, s a Monsanto ezáltal abszolút monopóliummal rendelkezzen az élelmiszer-ellátmányunk fölött.” Képzeljenek el egy olyan világot, melyből teljes mértékben hiányoznak a hagyományos, élettel teli takarmányok, s melynek irányítása egy olyan cég kezében van, aminek szellemi tulajdon iránti éhsége soha nem tűnik csillapodni. Másnak is lúdbőrös lett a háta a gondolattól? Akkor most képzeljünk el egy olyan világot, melyben több ezer gazda vívja az igaz harcot azért, hogy vásárlói számára továbbra is biztosítani tudja az ételválasztás lehetőségét – és e harcát végül sikerre viszi.
Forrás: Cornucopia Institute, The Street
www.tudatbazis.hu
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése