(A film írásos változata)
A képek, amiket látni fogsz, nem egyedi esetek.
Ezek rutinszerűek a kiskedvencként, és az élelem, ruházat, szórakoztatás, és kutatás céljából tartott állatoknál.
Ajánlatos a néző bölcs döntése.
AZ IGAZSÁG HÁROM FÁZISA:
1. Kinevetés
2. Heves ellenállás
3. Elfogadás
Földlakó az, aki a Földön lakik. Mivel mind a Földön lakunk, mindannyian Földlakóknak számítunk.
A Földlakó kifejezés nem utal fajra, fajtára, vagy nemre. Magába foglal mindannyiunkat: meleg- és hidegvérűt, emlőst, gerincest vagy gerinctelent, madarat, hüllőt, kétéltűt, halat, és embert ugyanúgy.
Így az emberek, mivel nem az egyedüli faj a bolygón, milliónyi egyéb élő teremtménnyel osztoznak ezen a világon, ahogy itt mind együtt fejlődünk.
Azonban az ember Földlakó az, aki hajlamos az uralkodásra, és gyakran úgy bánik más Földlakó társaival és élőlényekkel, mint puszta tárgyakkal. Ez a fajizmus jelentése.
A rasszizmus és nemi megkülönböztetés analógiájára a fajizmus kifejezés egy előítélet, vagy elfogult viselkedés, a saját faj tagjainak javára, s más fajok tagjainak kárára. Ha egy lény szenved, nem létezhet erkölcsi igazolás arra, hogy visszautasítsuk annak a szenvedésnek a figyelembe vételét. Nem számít, milyen lényről van szó, az egyenlőség elve azt kívánja, hogy valakinek a szenvedését ugyanúgy vegyék figyelembe, mint bármely más lény hasonló szenvedését. A rasszisták az egyenlőség elvét azzal sértik meg, hogy nagyobb súlyt adnak saját fajtatagjuk érdekeinek, amikor konfliktus van az ő érdekeik, és egy másik fajtához tartozók érdekei között.
A nemi megkülönböztetésnél az egyenlőség elvét azzal sértik meg, hogy előnyben részesítik saját nemük érdekeit. Hasonlóképp, a fajisták hagyják, hogy saját fajuk érdekei uralkodjanak más fajok tagjainak nagyobb érdekei felett. A mintázat minden esetben azonos.
Bár az emberek családjának tagjai között elismerjük a tisztelet erkölcsi szükségességét, (minden ember valaki, nem valami), erkölcsileg tiszteletlen bánásmód lép fel, amikor egy hatalmi kapcsolatban a hatalommal rendelkező a kisebb erejűvel úgy bánik, mintha csupán tárgy lenne.
Így tesz a nemi erőszak elkövetője áldozatával, a gyereket bántalmazó a bántalmazott gyerekkel, az úr a rabszolgával. Minden egyes esetben a hatalmat birtokló emberek kihasználják a hatalom nélkülieket.
Lehet, hogy ugyanez igaz arra, ahogy emberek más állatokkal, vagy más Földlakókkal bánnak? Kétségtelenül vannak különbségek, hiszen az emberek és állatok nem minden tekintetben egyformák. De az egyformaság kérdésének van egy másik megközelítése.
Igaz, hogy ezek az állatok nem rendelkeznek minden vággyal, amivel az ember igen; igaz, hogy nem fognak fel mindent, amit mi emberek felfogunk, mégis nekünk és nekik van néhány egyforma vágyunk, és felfogunk ugyanolyan dolgokat.
Az élelem, víz, hajlék, társaság, és mozgásszabadság iránti vágy, és a fájdalom elkerülése, e vágyakon osztoznak a nem-ember állatok és az emberi lények.
Megértés tekintetében: mint az emberek, sok nem-ember állat megérti a világot, amelyben él és mozog. Különben nem maradhatna életben. Tehát a sok különbség alatt ott az egyformaság.
Mint mi, ezek az állatok is megtestesítik a tudatosság rejtélyét és csodáját. Mint mi, nemcsak vannak a világon, tudatában vannak annak. Mint mi, ők is pszichológiai központjai egy életnek, ami egyedi módon a sajátjuk.
Ilyen alapvető szempontokból az emberek úgymond „négy lábon állnak”, együtt a sertésekkel és tehenekkel, csirkékkel, és pulykákkal.
Hogy tőlünk mi illeti meg ezeket az állatokat, erkölcsileg hogyan kellene bánnunk velük, ezek olyan kérdések, melyekre a válasz a velük való pszichológiai rokonságunk felismerésével kezdődik.
Ezért a következő film bemutatja, hogy az állatok hogyan szolgálják ötféle módon az emberiséget…ha netán elfelejtenénk.
A Nobel-díjas Isaac Bashevis Singer az „Ellenségek - Szerelmi történet” bestseller regényében a következőt írta: „Amint Herman gyakran megfigyelte az állatok és halak lemészárlását, mindig ugyanaz a gondolata támadt: a teremtmények iránti viselkedésében minden ember náci. Az az önteltség, ahogy az ember úgy tud bánni más fajokkal, ahogy neki tetszik, a legkirívóbb rasszista elméletekhez nyújt példát. Az elvhez, hogy a hatalom jog.”
A holokauszt hasonlat itt szándékos, és nyilvánvaló is: az élőlények egyik csoportja egy másik keze által gyötrődik. Bár egyesek azzal fognak érvelni, hogy az állatok szenvedését lehetetlen összehasonlítani a korábban élt zsidókéval és rabszolgákéval, valójában van egy párhuzam. És e tömeggyilkosság rabjai és áldozatai számára, az ő holokausztjuknak közel sincs vége.
ELSŐ RÉSZ:
KISKEDVENCEK
Legtöbbünk számára kapcsolatunk az állatokkal egy vagy két kis kedvenc birtoklását jelenti. Tehát honnan jönnek kis kedvenceink? Az egyik legnyilvánvalóbb módon, persze, az állatok társként szolgálják az embert.
E kisállatok számára ez egy tenyésztővel kezdődik, bár nem minden tenyésztőt tartanak profinak. Valójában e szakmában szinte bárki, akárki lehet tenyésztő.
A kisállatboltok kölyökneveldékből szerzik legtöbb állatukat, még ha tán nem is tudnak róla.
A kölyökneveldék kis tőkéjű gazdasági vállalkozások, amik a kutyákat eladásra tenyésztik, kisállatboltoknak és más vevőknek. Ezek gyakran az udvarban zajló folyamatok, amik az állatokat piszkos és túlzsúfolt körülményeknek teszik ki, orvosi felügyelet és társaság nélkül. A kölyökneveldékből származó kutyák felnőve gyakran mutatnak fizikai és pszichológiai problémákat.
KÓBOR ÁLLATOK:
A kóbor állatokat, ha szerencsések, összegyűjtik, és menhelyre viszik, ahol csak reménykedhetnek, hogy újra otthonra találnak. Becslések szerint évente 25 millió állat válik hajléktalanná. És a hajléktalanok közt 27% a fajtatiszta kutya. Ebből a 25 millió hajléktalan állatból átlagosan 9 millió az utcákon elpusztul, betegségtől, éhezéstől, időjárástól, sérüléstől, vagy az utcai élet valamilyen más veszélyétől.
Néhány kiskedvenc tulajdonos úgy érzi - valamilyen okból különösen a férfiak - hogy a kiskedvenc ivartalanítása valahogy kasztrálja a gazdit…..vagy csak azt akarják, hogy „gyerekeik” egy napon átéljék úgymond az „élet csodáját”. Bárhogy is van, az ilyen gazdik tudtuk nélkül részt vesznek naponta több mint 60,000 állat eutanáziájában. Az eutanáziát, amit általában könyörületes okból elkövetett fájdalommentes ölésnek mondanak, kutyáknál főleg lábba adott injekcióval hajtják végre, a macskáknál pedig néha a gyomorba. Ez egy gyors és fájdalommentes procedúra az állat számára, és messze a legemberségesebb, de nem mindig a legtakarékosabb. A menhelyeken az eutanázia növekedése, és az olyan gyógyszerek, mint az Euthasol iránti állandóan fokozódó igény miatt néhány anyagi gonddal küzdő menhely ehelyett gázkamrák használatára kényszerül.
Egy gázkamrába nagyon szorosan pakolják be az állatokat, és a halál akár 20 percet is várathat magára. Ez sokkal kevésbé könyörületes, nagyobb traumával és fájdalommal jár. De a procedúra kevésbé drága. Talán a társként tartott állatokkal kapcsolatban a legnehezebb kérdések, amiket fel kellene tennünk önmagunknak:
-Tudunk-e állatokat társként tartani, és még ellátni az igényeiket?
-Ahogy az állatokat társként tartjuk, az a legjobban szolgálja-e érdekeiket, vagy kihasználjuk őket?
A válasz e kérdésekre az emberi gondozók viselkedésében lapulhat, és a képességükben, hogy megfelelő környezetet biztosítanak az állati társaknak.
A legtöbb emberi lény fajista. Ez a film bemutatja, hogy közönséges emberi lények (nem néhány kivételesen kegyetlen vagy szívtelen ember, hanem az emberek túlnyomó többsége), aktívan részt vesz, hozzájárul, és hagyja, hogy adójából olyan eljárásokat fizessenek, amelyek más fajok tagjaitól legfontosabb érdekeik feláldozását kívánják, azért, hogy elősegítsék saját fajunk leghétköznapibb érdekeit.
A holnap állatainak reménysége egy olyan Emberi Kultúrában található, ami megtanulja, hogy önmagán túl érezzen.
Meg kell tanulnunk az empátiát, meg kell tanulnunk, hogy egy állat szemével lássunk, és érezzük, hogy életüknek értéke van, mert életben vannak.
MÁSODIK RÉSZ:
ÉLELMISZER
Ami a vágóhidakon történik, az egy változat „az erős kihasználja a gyengét” témára.
Percenként több mint tízezerszer, csak az Egyesült Államokban évente több mint hatmilliárdszor az élet szó szerint elfolyik az úgynevezett „haszonállatokból”.
Az emberek, mivel nagyobb az erejük, eldöntik, mikor fognak ezek az állatok meghalni, hol fognak meghalni, és hogyan fognak meghalni. Maguknak az állatoknak az érdekei abszolút semmi szerepet nem játszanak sorsuk eldöntésében.
Az állat megölése önmagában egy gonddal járó tett. Azt mondják, ha a húst magunknak kellene megölnünk, mind vegetáriánusok lennénk. Az biztos, hogy nagyon kevesen látogatnak meg valaha is egy vágóhidat, és a vágóhidak működéséről szóló filmek nem népszerűek a TV-ben. Az emberek tán abban bíznak, hogy a hús, amit vesznek, egy fájdalom nélkül elpusztult állatból származik, de nem igazán akarnak tudni róla. Mégis, akik vásárlásuk révén igénylik az állatok megölését, azok nem érdemlik meg, hogy ettől, vagy az általuk vásárolt hús előállításának bármely egyéb aspektusától meg legyenek kímélve.
Tehát honnan származik az ételünk?
Azok számára, akik húsos étrenden élünk, a folyamat, amin ezek az állatok végigmennek, a következő.
MARHA:
MEGBÉLYEGZÉS:
Marhahús esetében az összes állatra bélyeget sütnek, sok esetben az arcára.
SZARVATLANÍTÁS:
Általában szarvatlanítás követi. Soha nem érzéstelenítővel. Inkább egy nagy fogóval.
SZÁLLÍTÁS:
Szállítás közben az állatokat annyira összezsúfolják a teherautókon, hogy gyakorlatilag egymás tetején vannak.
Hő, fagy, fáradtság, sérülés, és az egészségügyi állapota közülük néhány állatot meg fog ölni, útban a vágóhidak felé.
TEJTERMELÉS:
A tejelő teheneket egész nap láncon tartják az istállójukban, nem jutnak testmozgáshoz. Peszticideket és antibiotikumokat is használnak, hogy növeljék a tejtermelésüket. Végül a tejelő tehenek, összeesnek a kimerültségtől.
Általában a tehenek akár húsz évig is élhetnek, de a tejelő tehenek általában négy éven belül elpusztulnak.
Ezen a ponton húsukat felhasználják a gyorséttermekben.
HÚS
Ezen a vágóhídon a megbélyegzett és szarvatlanított állatot egy boxba viszik.
KÁBÍTÓSZEGECS:
A kábítószegecs pisztolyt arra fejlesztették ki, hogy az állatot fájdalom okozása nélkül eszméletlenné tegye.
Sűrített levegő vagy vaktöltény segítségével egy acélszegecset lő ki, közvetlen az állat agyába.
VÉREZTETÉS:
Bár a levágásnak különböző módszereit használják, ebben a Massachusetts-i üzemben az állatot felhúzzák,
és elvágják a torkát. A hússal együtt a vérüket is fel fogják használni.
Bár az állat kapott fogolyszegecset a fejébe, amitől eszméletlennek kellene lennie, amint látható, az állat
még eszméleténél van. Ez nem ritka. Néha még a kivéreztetés után is életben vannak, mikor javában útban vannak le a futószalagon, hogy feldarabolják.
KÓSER VÁGÁS:
Ez a legnagyobb glatt kóser húsüzem az Egyesült Államokban.
Glatt jiddis nyelven „sima”, a tisztaság legmagasabb szintjét jelenti és a kóservágás szabályai előírják a minimális szenvedést.
Elektromos botok használata a mozdulatlanná tett állaton szabályszegés. A rémült állatok megfordítása a mészáros kényelme miatt szintén szabályszegés. A megfordítás folyamata miatt a metszés után az állat vért szív fel, vagy lélegez fel. A légcső vagy nyelőcső kitépése a torkukból egy másik elképesztő szabályszegés, hiszen a kóser állatokat nem szabad megérinteni míg a vérzés abba nem marad.
És fémcsúszdák által a küzdő és haldokló állatok kiborítása a vérrel átitatott padlózatra, a kint himbálózó légcsöveikkel és nyelőcsöveikkel, ez a „szent feladat” nem is tiszta, és nem is könyörületes. A bilincselést és fellógatást egy másik szabályszegésnek tartják, és nincs köze az állatokkal szembeni kóser bánásmódhoz sem.
(A rejtett kamerával készített filmen eközben épp az ellenkezőjét látjuk.)
Ha ez volt a kóser, a halál nem volt sem gyors, sem könyörületes.
BORJÚ:
A születésük után két napon belül az anyjuktól elválasztott borjakat a nyakuknál fogva kikötik és korlátozzák, hogy az izmaik ne fejlődjenek. Vashiányos folyékony étrenden tartva alom, víz, és fény nélkül, négyhónapnyi ilyen borzalmas létezés után levágják őket.
SERTÉSEK:
Az állattartó telepeken a kocák tenyésztőgyárak, akiket mesterséges megtermékenyítéssel folyamatosan vemhesen tartanak. A nagy sertéspiaci telepek „gyártani” fognak, ahogy ők szívesen nevezik, évente 50,000 – 600,000 sertést… egyenként. Gyakoriak a törések, fekélyek, és a kannibalizmus. A farokcsonkítás gyakorlata a helyhiányból és a stresszel teli életkörülményekből fakad, hogy a sertések ne harapják le egymás farkát. Érzéstelenítés nélkül hajtják végre.
A fül lecsípés egy hasonló procedúra, szintén érzéstelenítés nélkül végzik. Mint a fog levágást is.
A kasztrálást is fájdalomcsillapító, vagy érzéstelenítő nélkül végzik, és állítólag zsírosabb húsfajtát eredményez.
Az elektromos botokat nyilvánvaló okból használják: kezelés,(fegyelmezés).
Az áramütés a vágás egy másik módszere. Azonban a torok elvágása még mindig egy állat megölésének legolcsóbb módja.
A késszúrás után a sertéseket megbilincselik, fellógatják egy véreztető sínre, és kopasztó kádakba mártják, hogy eltávolítsák a sörtéiket. Sokan még küzdenek, amint fejjel lefelé forró vízbe mártják őket, ahol elmerülnek, és megfulladnak.
BAROMFI:
Baromfi tekintetében, ma az amerikaiak annyi csirkét fogyasztanak egyetlen nap alatt, mint amennyit 1930-ban egy egész év alatt. A világ legnagyobb brojlercsirke cégei most több mint 8,5 millió madarat vágnak le egyetlen hét alatt.
A csőrtelenítés megakadályozza a toll kitépést és a kannibalizmust a frusztrált madarak között, amit az egyetlen területen túlzsúfoltság okoz, ahol nem tudnak társadalmi rangsort felállítani. Ma naposcsibékkel a folyamatot nagyon gyorsan hajtják végre, kb. percenként 15 madáron.
Ez a sietség azt jelenti, hogy a penge élessége és hőmérséklete változó, ami hanyag vágást eredményez, és súlyos sérülést a madár számára.
Az életkörülményeiket tekintve, 60-90 ezer madár lehet összezsúfolva egyetlen épületben. Ezeknek az állatoknak a szenvedése könyörtelen. Ez egy életmód. Bár a csőrük csonkított, próbálják egymást csipkedni.
A tyúkok tojásrakó hodályokban élnek, úgynevezett tojóketrecekbe zsúfolva. Sokan elvesztik a tollukat és fekélyesek lesznek, ahogy kidörzsölődnek a drótketrectől. A zsúfoltság miatt kinyújtani sem tudják szárnyukat, és még minimális természetes ösztöneiknek sem tudnak engedelmeskedni.
Az összes állat szenved szállítás közben, és sok közülük elpusztul. És megfulladnak, amikor a többi állat összetorlódik felettük a túlzsúfolt, hanyagul megrakott ketrecekben.
A csirkék és pulykák levágására számos mód van. Némelyiküket agyonverhetik, vagy levághatják a fejüket.
De legtöbbjük végigmegy az állattartó üzemek futószalagjain. Fejjel lefelé felakasztva egy futószalagra elvágják a torkukat, és hagyják, hogy elvérezve elpusztuljanak. Másokat fejükkel előre csövekbe tehetnek, hogy korlátozzák a mozgásukat, amíg lassan elvérezve elpusztulnak.
Bizony, ha a vágóhidaknak üvegfalaik lennének, nem lennénk-e mind vegetáriánusok?
De a vágóhidaknak nincsenek üvegfalaik. A vágóhíd homályos tervezésű, az elutasítás szándékával tervezve, hogy biztosítsa, hogy még akkor se lássuk, ha meg akarnánk nézni. És ki akarja megnézni?
Emerson jegyezte meg több mint száz évvel ezelőtt, „Ettél, és bármilyen alaposan rejtették is el a vágóhidat a több mérföldnyi, megszépítő messzeségben, a bűnrészesség ott van.”
TENGERI TÁPLÁLÉK:
És akik azt hiszik, hogy tengeri halat enni „egészségesebb”, mint szárazföldi állatot, azok csak emlékezzenek arra, mennyi kiszedhetetlen hulladékot és szennyezett üledéket öntünk az óceánjainkba.
A múltban az olaj, atom, és vegyi iparágak keveset tettek a tengeri környezet védelméért……és a tengerfenékre, vagy az alá önteni mindig kényelmes helynek bizonyult, hogy megszabaduljanak a kellemetlen hulladéktól.
A mai kereskedelmi halászflották ezt a helyzetet nagymértékben felerősítik. Hatalmas, futballpálya méretű ipari vonóhálós hajókat használnak, és fejlett elektronikai készülékeket a halak nyomon követésére és elfogására. Hatalmas hálók feszülnek ki az óceán felett, mindent elnyelve, ami az útjukba kerül.
Ezek az ipari vontatóhajók, párosulva a tengeri hal iránti megnövekedett étvágyunkkal, ijesztő tempóban szedik ki az óceánokból a tengeri életet. A 17 fő globális halászterületből 13 már kimerült, vagy komoly csökkenés alatt áll.
A másik négyet túlzottan, vagy teljesen kizsákmányolják.
A Pfiesteria, a ciánnál ezerszer mérgezőbb mikroorganizmus minapi járványos kitörése bizonyul a legijesztőbbnek, amit a folyókba, tavakba, és óceánokba öntött több millió liternyi kezeletlen sertés ürülék és vizelet indított el, és azok ökoszisztémáját egy le nem húzott WC-hez tette hasonlatossá.
A tengeri életet és embereket ugyanúgy veszélyeztető Pfiesteria több mint 1milliárd halat ölt meg - a Délkelet legnagyobb feljegyzett halpusztulása, ami terjed. Már Long Islandtől a Floridai-öbölig találtak Pfiesteria nyomokat, egymástól 1000 mérföldes távolságra. Valójában ez a víz-alapú Pfiesteria invázió az USA történelmének egyik legrosszabb fertőző mikroorganizmus járványa. Hármas fokozatú biológiai veszély.
Az Ebola négyes. Az AIDS kettes.
És ez a baci annak közvetlen eredményeként mutálódott, hogy az állatokat, főleg a sertést, tömeges méretekben fogyasztjuk. A sertéstelepek sertések millióit hizlalják vágásra, gabona megy be, és szenny jön ki. Ez a szennyvíz utat talál az óceánjainkba és vízellátó rendszereinkbe, beszennyezve a bennük élő állatokat, és azokat is, akik azokból esznek.
BÁLNAVADÁSZAT:
Bár a Nemzetközi Bálnavadászati Bizottság 1985-ben betiltotta a kereskedelmi bálnavadászatot, sok ország továbbra is öli a bálnákat, úgymond „az egzotikus húsukért”. Szigonyokat használnak, lőfegyvereket, tompa kampókat, még robbanószereket is, vagy felhatalmazott bálnavadász öblökbe hajtják őket, ahol partra űzik őket, és a sekély vízben késekkel meg lehet őket ölni.
DELFINEK:
Minden télen, október és március között Japán kisvárosaiban delfinek ezreit beszorítják, és brutális módon megölik. A víz felszíne alatti hangadó rudak a delfinek hanglokátorait megzavarják. Amint irányt tévesztenek és a hálókba kerülnek, a delfinek pánikba esnek. A halászok dárdadöféssel vagy késvágással gyakran megsebeznek néhány rabul ejtett delfint, mert a delfinek soha nem hagyják el sebesült családtagjaikat.
Anyák és kisbabák rémülten hívják egymást, ahogy elválasztják, felhúzzák és elvonszolják őket, hogy hamarosan könyörtelenül halálra sebezzék. Ezek jószívű és ártatlan lények……és jobbat érdemelnek. Itt mégis, amint sebzetten és kiszolgáltatva fekszenek, és cementpadlókon tehetetlenül vergődnek, hosszú éles késekkel felvágják őket, és hagyják, hogy lassan megfulladjanak……rángatózva és haláltusájukban eltorzulva…miközben arra sétálnak iskolás gyerekek.
A mészárlás és vérvörös víz ilyen képei világosan mutatják, hogy a japán kormány kevés tiszteletet mutat a világ óceánjainak állapota iránt, halászatuk embertelen módszereivel gyakran megsértve nemzetközi egyezményeket, törvényeket és konvenciókat, amelyek célja az óceánok, és a bennük élő teremtmények védelme a kizsákmányolás ellen. A delfinhúst később piacokon és éttermekben eladják, bár gyakran „bálnahús" téves jelöléssel.
De mintha az élelem miatt tenyésztett állatokkal szembeni kegyetlenség nem lenne elég, arra is módokat találtunk, hogy mindenféle ruhánkhoz felhasználjuk őket. Kabátok, cipők, övek, kesztyűk, nadrágok, tárcák, pénztárcák, és így tovább, a következő kérdés nyilván: honnan származnak a ruháink?
HARMADIK RÉSZ:
RUHÁK
BŐR:
A bőr iránti kereslet elsősorban az Egyesült Államokból, Németországból, és Angliából jön. Szinte mindenki hordja őket, keveset, vagy egyáltalán nem gondolkodva azon, honnan származtak.
Indiai tehenek ezreit vágják le hetente a bőrük miatt, akiket India egyes vidékein szegény családoktól vesznek, akik csak azután adják el őket, hogy biztosítják őket arról, hogy az állatok életük végéig fognak élni a farmjaikon.
Hogy az állatokat átvigyék olyan államba, ahol törvényesen meg lehet őket ölni - hiszen a tehenek levágása India nagy részében tilos -, az állatokat meg kell patkolni és össze kell kötözni, felkészítve őket egy szívettépő „halálmenetre”, ami néhány napig tarthat.
Menetre kényszerítve a hőségben és porban élelem és víz nélkül, a durva stresszel együtt, amit ez a rémisztő élmény nyújt nekik, sok állat összeesik, és képtelen folytatni. Ne felejtsd el, hogy a legtöbb marhát életében először teszik teherautóra, és valószínű megrémülnek, főleg, ha kapkodva vagy durván bánnak velük a teherautókat rakodó emberek.
Maga a teherautó zaja és mozgása önmagában is egy új tapasztalat, amitől megbetegszenek. A teherautókban egy-két nap után élelem és víz nélkül, kétségbeesetten szomjasak és éhesek, főleg, hogy az ilyen teheneknek normális dolog, hogy a nap során gyakran esznek. De amikor a jószág elfárad és gyengül, a farkában eltörik a csontokat, hogy lábra állítsák őket. Ezt a farok ismételt megcsípésével érik el, bizonyos helyeken. A gondozóknak a marhákat állandó mozgásban kell tartaniuk, az orrukban lévő köteleknél húzva, csavarva a nyakukat, szarvukat, és farkukat. A marhákat töltéseken vezetik, vagy inkább kényszerítik lefelé, teherautókból ki és be, rámpák nélkül, ami olyan sérüléseket okoz, mint törött medence, láb, borda, és szarv. Chili paprikát és dohányt is használnak, hogy az állatokat menetben tartsák. Ennek során a paprikát közvetlen a szemükbe dörzsölik, hogy az állatot visszakényszerítsék a lábára.
És mindez a levágás előtt történik.
Az állatoknak már akár fele halott, mire elérkeznek a vágóhídhoz.
De hogy az élményt még traumatikusabbá és borzalmasabbá tegyék, gyakran egymás szeme láttára gyilkolják le őket. És az elvárt éles késsel történő „gyors metszés” helyett, végig a torkon, általában felvagdalva, és életlen pengével fűrészelve ölik meg őket. Majd ezeknek az állatoknak a bőrét bőrgyárakba küldik, amik olyan halálos anyagokat használnak, mint a króm és más mérgek, hogy a bomlást megállítsák. A bőr halott hús. Halott bőr, és ezért az a természetes, hogy lebomlik és elrothad, hacsak nem kezelik ezekhez hasonló erős szerekkel. És a bőrgyárakban az ilyen vegyszerek hatása az emberek egészségi állapotára, a bőráruk iránti folyamatos kereslet miatt, az még egy további téma.
Végül az indiai jószágok bőre eljut a ruházati áruházakba, szerte a világon. A legtöbb fő áruházlánc árul indiai bőrt……olyan bőrt, ami teljesen más állatokból származik, mint amit megeszünk.
SZŐRME:
És mi a helyzet a szőrmével?
Több mint százmillió vadon élő állatot gyilkolnak meg évente a szőrméjéért, egyedül az USA-ban 25 milliót. Ezeket a vadászattal és csapdákkal elkapott állatokat szőrmefarmokon, borzalmas körülmények közt tartják.
Persze ezek a nem háziasított, vadon élő állatok nem szoktak hozzá, hogy ketrecben legyenek, és ketrec-őrület alakul ki, amikor a rémült és frusztrált állatok megőrülnek a bezártság által okozott stressztől és körbe-körbe forognak maguk körül kifáradásig. Ezek a vad, szabadon kóborló állatok és utódjaik azt veszik észre, hogy képtelenek természetes életet élni, soha, még néhány lépést sem tehetnek, vagy érezhetik a földet a talpuk alatt.
Ehelyett végtelen kaparásra, körözésre, és járkálásra kényszerülnek.
A szőrmefarmokon lévő állatok által elszenvedett fizikai sérülések közé tartoznak a törések és nyílt törések…vakság, fülfertőzések, vízvesztés és alultápláltság, az időjárás viszontagságai, állatorvosi gondoskodás hiánya, és lassú halál. Nem szabályozza törvény a szőrmefarmokon az állatok megölését, ezért a legolcsóbb módszerek a legvonzóbbak.
Szén-monoxid-mérgezés, sztrichnin, megfojtás, a nyak eltörése, és végbéli áramütés néhány a gyakrabban használt módszerek közül.
A ketrecéből nehéz nyakrúddal eltávolított állatot elvezetik a legyilkolt rókák, cobolyok, mosómedvék, farkasok, és mások hulláinak sorai előtt. A végbéli áramütéssel ölés egy durva folyamat, amihez az kell, hogy egy pólust behelyezzenek a végbélbe, míg az állat ráharap egy fém-vezetőre. Gyakran ezt a képtelen módszert meg kell ismételni, hogy ténylegesen megöljék az állatot.
Az itt látott lenyúzott tetemeket később összedarálják, és megetetik a még ketrecben lévő állatokkal.
NEGYEDIK RÉSZ:
SZÓRAKOZTATÁS
Mark Twain mondta egyszer, „A valaha teremtett összes lény közül ő (az ember) a leginkább megvetésre méltó.
Ő az egyetlen teremtmény, amelyik sport címén fájdalmat okoz, tudva, hogy az fájdalom.”
RODEÓK:
A rodeókban a bikák és lovak nem azért állnak ellen, mert vadak, hanem mert fájdalmaik vannak. Egy szíjat, úgynevezett lágyékhevedert erősítenek fel az állat testére, a nemi szervek fölé. Ahogy az állat elhagyja a karámot, elég egy szoros rántás az övön, hogy fájdalmában elkezdjen rugdalni.
Az egyéb sérüléseken kívül, ami az állatokat a rodeókban éri mint a törött láb, fel is ingerlik őket pofozással, hergeléssel, áramdöfésekkel és más kínzásokkal, hogy a karámból őrjöngve törjenek ki.
A kötél dobásakor a teljes sebességgel rohanó, rémült állat nyakába kötelet hajítanak, a szerencsétlen lényt egy rántással megállítják, amitől a földbe csapódik.
FOGADÁS:
Mint minden más üzletnek, az agárversenynek és a lóversenynek is közös a célja: nyereség.
Szerte az országban a vásártereken az állatokat versenyzésre, fogadásra, és látványnak használják. Ezekre az eseményekre a felkészülést az étel, és néha a víz visszatartásával érik el. Ezeknek az állatoknak szokatlan a környezet a zaj a tömeg, még az is, hogy mit kellene tenniük. Túl gyakran megsérülnek, és eldobják őket értelmetlen… triviális… furcsa versenyekben, melyek célja a profit és szórakoztatás.
VADÁSZAT:
Az élőhely elvesztésén kívül ma a vadászat az első számú fenyegetés a vadvilágra. A vadászok minden évben több mint 200 millió állatot ölnek meg. Szarvas, őz, nyúl, és mókus vezetik a kívánatos célpontok listáját. Tagadhatatlan, ha a vadászat sport, akkor egy véres sport. A célpontok élők, és erőszakos halállal halnak meg.
HORGÁSZAT:
A horgászat is halálos sport, ahol a nem-ember állat szenved. Kutatók kimutatták, hogy a halak a fájdalomra ugyanúgy viselkednek, mint az emlősök. Anatómiailag, élettanilag és biológiailag a hal fájdalom rendszere láthatólag ugyanolyan, mint a madáré, vagy az emlősé. Más szavakkal, a halak érző lények, így természetesen éreznek fájdalmat. Akik azt gondolják, hogy a halak „gyengédebb” módon halnak meg, vegyék figyelembe, hogy érzékszerveik magasan fejlettek, idegrendszerük bonyolult, idegsejtjeik a sajátjainkhoz nagyon hasonlók, és válaszaik bizonyos ingerekre azonnaliak és erőteljesek.
CIRKUSZOK:
Amikor cirkuszba megyünk, ritkán állunk meg egy pillanatra, hogy elgondolkozzunk: Mi vesz rá egy állatot arra, hogy valami természetelleneset, sőt veszélyeset tegyen, mint az átugrás lángokon, egy lábon egyensúlyozás, vagy vízbe ugrás, magasan a levegőben lévő, ingatag emelvényről?
Az állatidomárok szeretnék, ha a közvélemény azt hinné, az állatokat a jutalom ígéretével veszik rá az ilyen viselkedésre. De az igazság az, hogy az állatok azért teszik meg, mert félnek a büntetéstől. Lényegében a cirkuszok a természetüknél fogva szabad állatokat arra kárhoztatják, hogy napjaikat különálló, apró, sivár ketrecekben éljék le, megtagadva tőlük a normális testmozgást és társas életet, egyik helyről a másikra hordozva őket, és akár életük 95%-ában láncra verve.
„Az elefántokat az előadásra pozitív megerősítéssel tanítjuk, soha nem ütjük őket.”
Ez valójában azt jelenti: „Soha, soha, soha nem fogod látni egyikünktől se, hogy a kampósbotot bármi másra használjuk, mint irányítónak és eszköznek.”
Dominancia, behódolás és fájdalom az idomítási folyamat szerves részei.
Miért kell ezen keresztülmenniük? Tudjuk, hogy az állatok éreznek. Éreznek félelmet, magányt és fájdalmat, ugyanúgy, mint az emberek. Melyik állat választaná, hogy egész életét rabságban töltse……ha lenne választása?
ÁLLATKERTEK:
Az állatkertek értékes oktatási és megőrzési intézmények? Persze, az állatkertek érdekesek, de csak abban az értelemben oktatnak, hogy más élőlények természetének figyelmen kívül hagyását tanítják.
Továbbá, mit tanulhatunk a vadállatokról úgy, hogy rabságban nézzük őket? Az állatkertek azért léteznek, mert izgatnak minket az egzotikus dolgok, és az állatkertbe járóknak az állatkerti állatok pont azok: dolgok. Mindkét esetben, a cirkuszokban és állatkertekben is, a vad és egzotikus állatokat elfogják, ketrecbe zárják, szállítják és idomítják…hogy azt tegyék, amit az emberek akarnak tőlük.
BIKAVIADAL:
A „bikaviadal” kifejezés legjobb esetben is téves, mert kevés versengés van egy mozgékony matador kardja (matador spanyolul gyilkost jelent), és egy zavarodott, megnyomorított, lelkileg meggyötört és fizikailag legyengített bika között. Sok korábbi neves bikaviador arról számol be, hogy a bikákat szándékosan legyengítik nyugtatókkal és hashajtókkal, a vesére mért ütésekkel, és a nyakukba akasztott nehéz súlyokkal, a viadal előtt heteken át. Néhány állatot 48 órára sötétbe zárnak az összecsapás előtt, aztán elvakítva kiengedik a fényes arénába. Egy tipikus esemény során a bika belép, és emberek közelítik meg, akik kifárasztják és frusztrálják azzal, hogy körbefuttatják, és ütközésekbe csalják.
Amikor a bika fáradt és nem kap levegőt, picadorok közelítik meg, akik lándzsákat döfnek a háti és nyaki izmaiba, megforgatva és vésve, hogy jelentős mennyiségű vérveszteséget érjenek el, és gyengítsék a bika erejét fejének felemelésére. Aztán jönnek a banderillerok, akik elterelik a bikát és szurkálnak körülötte, közben újabb lándzsákat döfnek belé.
A vérveszteségtől elgyengült bikával további köröket futtatnak, amíg szédül, és abbahagyja az üldözést. Végül a matador, ez a „gyilkos” megjelenik, és miután kiprovokál néhány fáradt támadást a haldokló állattól, próbálja a kardjával megölni a bikát. És a szórakozásnak ez a véres formája…a bikaviadal.
Azt az élvezetet, amit mindezek a tevékenységek és sportok nyújtanak, (egységet a természettel, ahogy páran mondanák), biztosítani lehet az állatok sérelme és megölése nélkül. A vadvilág kereskedelmi kizsákmányolása tévesen abból indul ki, hogy a vadon élő állatok értéke visszavezethető az emberi érdekekkel kapcsolatos hasznosságukra, különös tekintettel a gazdasági érdekekre.
De a vadon élő állatok nem egy megújuló erőforrás, aminek csak az emberi érdekek viszonylatában van értéke. Ez csak egy fajista felfogása lehet. Azonban ezek az eljárások léteznek, csupán azért, mert nem vesszük
komolyan ás állatok érdekeit. Ilyen megvilágításban nem az ember-e a legszívtelenebb fajista az összes közül?
ÖTÖDIK RÉSZ:
TUDOMÁNY
ÉLVEBONCOLÁS:
Az élveboncolás kifejezést szokták használni mindenfajta élő állaton folytatott kísérletre, és ezt az orvostudomány egy formájának tartják.
Az ilyen kísérletek célja állítólag gyógymódok felfedezése az emberi betegségekre. De akik az emberi betegségekre úgy remélnek gyógyírt találni, hogy szándékosan szenvedést okoznak az állatoknak, két alapvető, felfogásbeli hibát követnek el.
Az egyik az a feltevés, hogy az állatokon kapott eredmények alkalmazhatók az emberiségre.
A második a kísérletes tudomány szükségszerűen félrevezető voltával kapcsolatos az élettudományok terén.
Mivel az állatok másképp reagálnak, mint az emberi lények… minden, az állatokon kipróbált új terméket vagy módszert az emberen újra kell próbálni… alapos klinikai kísérletekkel, mielőtt biztonságosnak lehet nyilvánítani. E szabály alól nincs kivétel. Az állatkísérletek nemcsak veszélyesek, mert téves következtetésekhez vezetnek, hanem ezen túl hátráltatják a klinikai vizsgálatot ami az egyetlen indokolt mód.
Csak emlékezz arra, hogy bármilyen, szándékosan kiváltott betegség nem olyan, mint az, ami spontán keletkezik.
ORVOSI KÍSÉRLETEK:<
Sajnos, az ilyen módszerek még mindig a tudomány zászlaja alatt futnak, ami sértés az igazi tudományra, és az emberi értelemre nézve is.
Tehát az élveboncolás vonatkozik az olyan orvosi kísérletekre…
…amiket ártalmas anyagok beadásával végeznek…
…elektromos vagy traumatikus sokkal…
…érzéstelenítés nélküli műtétekkel…
…égésekkel…
…a táplálék vagy innivaló tartós megvonásával…
…fizikai vagy pszichológiai kínzásokkal…
…amik mentális zavarokhoz vezetnek…
…fertőzésekhez… és így tovább.
A fejsérülés kutatása során részben vagy teljesen eszméletnél lévő babuin majmokat övekkel lekötöznek…és a fejüket egy fémsisakba erősítik, amit aztán 60 fokos szögben, akár 1000g gyorsulással kilőnek.
Az ilyen kísérletek célja az autóbalesetek…futball…boksz…és más fejjel kapcsolatos sérülések szimulálása.
És ezt a folyamatot gyakran újra meg újra megismétlik ugyanazokon az állatokon.
KATONAI KUTATÁS:
És végül, katonai kutatás. Ez önmagáért beszél. A világűrbelküldött majmoktól, a tehetetlen kutyákon tesztelt atomrobbantásokon át, a nukleáris sugárzásnak kitett főemlősökig.
Húsz évvel ezelőtt az élveboncolási eljárások kínzásai során elpusztult állatok száma csillagászati volt, naponta világszerte 400,000-re becsülték, és évente 5%-kal emelkedik. Ma ez a szám szinte minden képzeletet felülmúl. Percenként 19,000. Évente 10 milliárd. Néhány tudatlan ember úgy tesz, mintha tudná, hogy a kevésbé intelligens állatok nem ugyanúgy érzik a fájdalmat, mint mi. Az igazság az, hogy nagyon keveset tudunk arról, hogyan „érezhetnek” konkrét állatok, azzal a kivétellel, hogy rájuk is vonatkozni kell az univerzális törvénynek, miszerint minden, nem természetes módon meghaló szervezet nagyon szenved, mielőtt végül kijut.
De értelmetlen azt mondani, hogy az állatok nem szenvednek, mert alacsonyabb az intelligenciaszintjük.
LIBATÖMÉS:
A fájdalom az fájdalom, amit idegek szállítanak az agyba, és ahol más idegek is vannak, az intelligenciához tartozókon kívül… mint a látás, szaglás, tapintás, és hallás idegei. És bizonyos állatokban ezek az idegek sokkal fejlettebbek, mint az emberben.
Tudjuk, hogy soha nem volt olyan kor, amikor az állatok kínzásával megtanulhattunk valamit az ember fiziológiájáról; csak az állatokról tanultunk meg valamit. És ha van valami, amit pszichológiai szinten tanulhatunk tőlük, azt nem acélt vagy áramot, még kevésbé fizikai erőszakot használva tehetjük meg.
Az érző lények rendszeres kínzása, bármilyen ürüggyel és bármilyen formában, nem érhet el semmi egyebet, mint amit már elért: hogy megmutassa nekünk, mi a legalacsonyabb pontja a lealacsonyodásnak, amit az ember elérhet.
Ha ez az, amit tudni akarunk.
„Amíg vannak vágóhidak, lesznek csataterek.”(Lev Tolsztoj)
A tudatlanság a fajisták első védelmi vonala. De ezt könnyen áttöri bárki, idővel és elszántsággal, hogy megtudja az igazságot. A tudatlanság csak azért győzedelmeskedett ilyen sokáig, mert az emberek nem akarják megtudni az igazságot.
„Ne mondd el, tönkreteszed a vacsorámat”
………….a szokásos válasz bármilyen kísérletre, hogy elmondjuk valakinek, hogyan készült a vacsorája.
Még azok is, akik tudják, hogy a hagyományos családi gazdaságot legyőzték nagy üzleti érdekeltségek…
hogy ruhájuk levágott tehenekből származik, hogy szórakozásuk állatok millióinak szenvedését és pusztulását jelenti…és hogy kérdéses kísérletek folynak laboratóriumokban, ragaszkodnak egy olyan homályos hithez, hogy a körülmények nem lehetnek túl rosszak, vagy különben a kormány, vagy az állatjóléti társaságok tennének valamit ez ügyben. E tudatosság hiányának nem annyira az az oka, hogy nem lehet megtudni, mi folyik, hanem sokkal inkább egy vágy, hogy nem akarunk tudni olyan tényekről, amik erősen nyomasztják a lelkiismeretet, hogy végül is, bármi folyik mindezeken a szörnyű helyeken, az áldozatai nem a saját csoportunk tagjai.
Mindez a fájdalomról és szenvedésről szól. Nem intelligenciáról, nem erőről, nem társadalmi osztályról, vagy polgári jogról. A fájdalom és szenvedés önmagukban rosszak, és meg kellene akadályozni őket, vagy csökkenteni, a szenvedő lény fajtájától, nemétől, vagy fajától függetlenül.
Mind teremtmények vagyunk. És a nem-ember állatok ugyanúgy tapasztalnak érzékelést, mint mi. Ők is erősek, intelligensek, dolgosak, mozgékonyak, és fejlődők. Ők is képesek növekedésre és alkalmazkodásra. Mint mi, először és mindenekelőtt, ők Földlakók. És mint mi, életben maradnak. Mint mi, ők is inkább a kényelmüket keresik, mint a kényelmetlenségüket. És mint mi, érzelmek szintjeit fejezik ki. Röviden, mint mi, életben vannak; legtöbbjük valójában gerinces, csakúgy, mint mi.
Ahogy visszatekintünk arra, milyen fontosak az állatok az ember életben maradásához; az abszolút függőségünkre tőlük (társaság…élelem…ruházat…sport és szórakozás… orvosi és tudományos kutatás miatt), ironikus módon csak az emberiség totális tiszteletlenségét látjuk eme nem-emberi segítők felé. Kétségtelenül erre mondják…„megharapja az őt tápláló kezet.”
Valójában mi rátaposunk, és le is köpjük.
Most az elkerülhetetlen következménnyel szembesülünk. Ez nyilvánvaló az állatok túlzott fogyasztásából adódó egészségügyi jelentésekből.
Rák, szívbetegségek, csontritkulás, agyvérzés, vesekő, vérszegénység, cukorbaj, és így tovább.
Most még az ételünkre is kihat és közvetlen a forrásánál. Antibiotikumokkal, hogy elősegítsék az állatok súlygyarapodását (akik nem tudnak súlyban gyarapodni a „farmgyárak” stresszel teli, túlzsúfolt életkörülményei közt); a peszticidek és rovarirtók túlzott használatával; vagy a mesterséges hormonokkal (amiket a tejtermelés, alom méret és gyakoriság növelésére szántak), mesterséges színezékekkel, növényirtókkal, lárvairtókkal, műtrágyákkal, nyugtatószerekkel, növekedés- és étvágyserkentőkkel nem csoda, hogy kergemarhakór, száj- és körömfájás, Pfiesteria, és egy csomó más állati eredetű rendellenesség zúdult rá az emberi társadalomra.
Nem a természet felelős ezekért a tettekért. Mi vagyunk azok!
Tehát egy változás elkerülhetetlen.
Vagy megtesszük magunktól, vagy rá leszünk kényszerítve, maga a Természet által.
Mindegyikünk számára eljött az ideje, hogy újragondoljuk étkezési szokásainkat, hagyományainkat, életmódunkat és divatunkat, és mindenekfelett, gondolkodásmódunkat. Így, ha van bármi igazság a régi mondásban, „Ki mint veti ágyát, úgy alussza álmát”, akkor ők mit kapnak a fájdalmukért?
Vannak egyáltalán kételyeink? Ők is Földlakók. Joguk van itt lenni, ugyanannyira, mint az embereknek. Tehát igen, az állatok éreznek, és igen, tapasztalják a fájdalmat.
Végül is, a természet azért ruházta fel ezeket a csodálatos állatokat az érzések tárházával, hogy ne érezzenek? Vagy azért vannak az állatoknak idegeik, hogy érzéketlenek legyenek? A józan ész jobb választ kíván. De egy dolog teljesen biztos: a táplálékként használt állatok, a ruházathoz használtak, a szórakoztatáshoz használtak, a tudományos kísérletekben, és az összes elnyomás alatt lévő, amit velük teszünk a Nap alatt, ők mind fájdalomban halnak meg.
Mindegyik közülük.
Nem elég-e az, hogy az állatok világszerte folyamatos visszavonulásban élnek, az emberi fejlődés és terjeszkedés miatt? És sok faj számára egyszerűen nincs hová menni. Úgy tűnik, sok állat sorsa az, hogy az ember vagy nem akarja őt…vagy túlzottan is akarja. Úgy lépünk be, mint a Föld urai, aki olyan furcsa erőket birtokol, mint a terror és irgalom…
De az Emberi lényeknek szeretniük kellene az állatokat, ahogy az értelmes szereti az ártatlant, és az erős szereti a sebezhetőt. Amikor összerezzenünk az állatok szenvedésétől, az az érzés jól jellemez minket, még akkor is, ha nem veszünk róla tudomást, és akik puszta szentimentalizmusként elhessegetik a teremtménytársaink iránti szeretetet, azok emberségünk egy jó és fontos részét lenézik. Pedig semmit nem vesz el egy emberből az, hogy kedves legyen egy állathoz. És valójában bennünk van, hogy boldog életet adjunk nekik és hosszút.
A fenyéren Lear király azt kérdezte Gloucestertől:
„Hogyan látod a világot?”
És Gloucester, aki vak, így válaszolt:
„Érezve látom.”
Érezve látom………
Három elsődleges életerő létezik ezen a bolygón: Természet, Állatok, és Emberiség.
Mi vagyunk a Földlakók.
Hozd létre a kapcsolatot!
A képek, amiket látni fogsz, nem egyedi esetek.
Ezek rutinszerűek a kiskedvencként, és az élelem, ruházat, szórakoztatás, és kutatás céljából tartott állatoknál.
Ajánlatos a néző bölcs döntése.
AZ IGAZSÁG HÁROM FÁZISA:
1. Kinevetés
2. Heves ellenállás
3. Elfogadás
Földlakó az, aki a Földön lakik. Mivel mind a Földön lakunk, mindannyian Földlakóknak számítunk.
A Földlakó kifejezés nem utal fajra, fajtára, vagy nemre. Magába foglal mindannyiunkat: meleg- és hidegvérűt, emlőst, gerincest vagy gerinctelent, madarat, hüllőt, kétéltűt, halat, és embert ugyanúgy.
Így az emberek, mivel nem az egyedüli faj a bolygón, milliónyi egyéb élő teremtménnyel osztoznak ezen a világon, ahogy itt mind együtt fejlődünk.
Azonban az ember Földlakó az, aki hajlamos az uralkodásra, és gyakran úgy bánik más Földlakó társaival és élőlényekkel, mint puszta tárgyakkal. Ez a fajizmus jelentése.
A rasszizmus és nemi megkülönböztetés analógiájára a fajizmus kifejezés egy előítélet, vagy elfogult viselkedés, a saját faj tagjainak javára, s más fajok tagjainak kárára. Ha egy lény szenved, nem létezhet erkölcsi igazolás arra, hogy visszautasítsuk annak a szenvedésnek a figyelembe vételét. Nem számít, milyen lényről van szó, az egyenlőség elve azt kívánja, hogy valakinek a szenvedését ugyanúgy vegyék figyelembe, mint bármely más lény hasonló szenvedését. A rasszisták az egyenlőség elvét azzal sértik meg, hogy nagyobb súlyt adnak saját fajtatagjuk érdekeinek, amikor konfliktus van az ő érdekeik, és egy másik fajtához tartozók érdekei között.
A nemi megkülönböztetésnél az egyenlőség elvét azzal sértik meg, hogy előnyben részesítik saját nemük érdekeit. Hasonlóképp, a fajisták hagyják, hogy saját fajuk érdekei uralkodjanak más fajok tagjainak nagyobb érdekei felett. A mintázat minden esetben azonos.
Bár az emberek családjának tagjai között elismerjük a tisztelet erkölcsi szükségességét, (minden ember valaki, nem valami), erkölcsileg tiszteletlen bánásmód lép fel, amikor egy hatalmi kapcsolatban a hatalommal rendelkező a kisebb erejűvel úgy bánik, mintha csupán tárgy lenne.
Így tesz a nemi erőszak elkövetője áldozatával, a gyereket bántalmazó a bántalmazott gyerekkel, az úr a rabszolgával. Minden egyes esetben a hatalmat birtokló emberek kihasználják a hatalom nélkülieket.
Lehet, hogy ugyanez igaz arra, ahogy emberek más állatokkal, vagy más Földlakókkal bánnak? Kétségtelenül vannak különbségek, hiszen az emberek és állatok nem minden tekintetben egyformák. De az egyformaság kérdésének van egy másik megközelítése.
Igaz, hogy ezek az állatok nem rendelkeznek minden vággyal, amivel az ember igen; igaz, hogy nem fognak fel mindent, amit mi emberek felfogunk, mégis nekünk és nekik van néhány egyforma vágyunk, és felfogunk ugyanolyan dolgokat.
Az élelem, víz, hajlék, társaság, és mozgásszabadság iránti vágy, és a fájdalom elkerülése, e vágyakon osztoznak a nem-ember állatok és az emberi lények.
Megértés tekintetében: mint az emberek, sok nem-ember állat megérti a világot, amelyben él és mozog. Különben nem maradhatna életben. Tehát a sok különbség alatt ott az egyformaság.
Mint mi, ezek az állatok is megtestesítik a tudatosság rejtélyét és csodáját. Mint mi, nemcsak vannak a világon, tudatában vannak annak. Mint mi, ők is pszichológiai központjai egy életnek, ami egyedi módon a sajátjuk.
Ilyen alapvető szempontokból az emberek úgymond „négy lábon állnak”, együtt a sertésekkel és tehenekkel, csirkékkel, és pulykákkal.
Hogy tőlünk mi illeti meg ezeket az állatokat, erkölcsileg hogyan kellene bánnunk velük, ezek olyan kérdések, melyekre a válasz a velük való pszichológiai rokonságunk felismerésével kezdődik.
Ezért a következő film bemutatja, hogy az állatok hogyan szolgálják ötféle módon az emberiséget…ha netán elfelejtenénk.
A Nobel-díjas Isaac Bashevis Singer az „Ellenségek - Szerelmi történet” bestseller regényében a következőt írta: „Amint Herman gyakran megfigyelte az állatok és halak lemészárlását, mindig ugyanaz a gondolata támadt: a teremtmények iránti viselkedésében minden ember náci. Az az önteltség, ahogy az ember úgy tud bánni más fajokkal, ahogy neki tetszik, a legkirívóbb rasszista elméletekhez nyújt példát. Az elvhez, hogy a hatalom jog.”
A holokauszt hasonlat itt szándékos, és nyilvánvaló is: az élőlények egyik csoportja egy másik keze által gyötrődik. Bár egyesek azzal fognak érvelni, hogy az állatok szenvedését lehetetlen összehasonlítani a korábban élt zsidókéval és rabszolgákéval, valójában van egy párhuzam. És e tömeggyilkosság rabjai és áldozatai számára, az ő holokausztjuknak közel sincs vége.
ELSŐ RÉSZ:
KISKEDVENCEK
Legtöbbünk számára kapcsolatunk az állatokkal egy vagy két kis kedvenc birtoklását jelenti. Tehát honnan jönnek kis kedvenceink? Az egyik legnyilvánvalóbb módon, persze, az állatok társként szolgálják az embert.
E kisállatok számára ez egy tenyésztővel kezdődik, bár nem minden tenyésztőt tartanak profinak. Valójában e szakmában szinte bárki, akárki lehet tenyésztő.
A kisállatboltok kölyökneveldékből szerzik legtöbb állatukat, még ha tán nem is tudnak róla.
A kölyökneveldék kis tőkéjű gazdasági vállalkozások, amik a kutyákat eladásra tenyésztik, kisállatboltoknak és más vevőknek. Ezek gyakran az udvarban zajló folyamatok, amik az állatokat piszkos és túlzsúfolt körülményeknek teszik ki, orvosi felügyelet és társaság nélkül. A kölyökneveldékből származó kutyák felnőve gyakran mutatnak fizikai és pszichológiai problémákat.
KÓBOR ÁLLATOK:
A kóbor állatokat, ha szerencsések, összegyűjtik, és menhelyre viszik, ahol csak reménykedhetnek, hogy újra otthonra találnak. Becslések szerint évente 25 millió állat válik hajléktalanná. És a hajléktalanok közt 27% a fajtatiszta kutya. Ebből a 25 millió hajléktalan állatból átlagosan 9 millió az utcákon elpusztul, betegségtől, éhezéstől, időjárástól, sérüléstől, vagy az utcai élet valamilyen más veszélyétől.
Néhány kiskedvenc tulajdonos úgy érzi - valamilyen okból különösen a férfiak - hogy a kiskedvenc ivartalanítása valahogy kasztrálja a gazdit…..vagy csak azt akarják, hogy „gyerekeik” egy napon átéljék úgymond az „élet csodáját”. Bárhogy is van, az ilyen gazdik tudtuk nélkül részt vesznek naponta több mint 60,000 állat eutanáziájában. Az eutanáziát, amit általában könyörületes okból elkövetett fájdalommentes ölésnek mondanak, kutyáknál főleg lábba adott injekcióval hajtják végre, a macskáknál pedig néha a gyomorba. Ez egy gyors és fájdalommentes procedúra az állat számára, és messze a legemberségesebb, de nem mindig a legtakarékosabb. A menhelyeken az eutanázia növekedése, és az olyan gyógyszerek, mint az Euthasol iránti állandóan fokozódó igény miatt néhány anyagi gonddal küzdő menhely ehelyett gázkamrák használatára kényszerül.
Egy gázkamrába nagyon szorosan pakolják be az állatokat, és a halál akár 20 percet is várathat magára. Ez sokkal kevésbé könyörületes, nagyobb traumával és fájdalommal jár. De a procedúra kevésbé drága. Talán a társként tartott állatokkal kapcsolatban a legnehezebb kérdések, amiket fel kellene tennünk önmagunknak:
-Tudunk-e állatokat társként tartani, és még ellátni az igényeiket?
-Ahogy az állatokat társként tartjuk, az a legjobban szolgálja-e érdekeiket, vagy kihasználjuk őket?
A válasz e kérdésekre az emberi gondozók viselkedésében lapulhat, és a képességükben, hogy megfelelő környezetet biztosítanak az állati társaknak.
A legtöbb emberi lény fajista. Ez a film bemutatja, hogy közönséges emberi lények (nem néhány kivételesen kegyetlen vagy szívtelen ember, hanem az emberek túlnyomó többsége), aktívan részt vesz, hozzájárul, és hagyja, hogy adójából olyan eljárásokat fizessenek, amelyek más fajok tagjaitól legfontosabb érdekeik feláldozását kívánják, azért, hogy elősegítsék saját fajunk leghétköznapibb érdekeit.
A holnap állatainak reménysége egy olyan Emberi Kultúrában található, ami megtanulja, hogy önmagán túl érezzen.
Meg kell tanulnunk az empátiát, meg kell tanulnunk, hogy egy állat szemével lássunk, és érezzük, hogy életüknek értéke van, mert életben vannak.
MÁSODIK RÉSZ:
ÉLELMISZER
Ami a vágóhidakon történik, az egy változat „az erős kihasználja a gyengét” témára.
Percenként több mint tízezerszer, csak az Egyesült Államokban évente több mint hatmilliárdszor az élet szó szerint elfolyik az úgynevezett „haszonállatokból”.
Az emberek, mivel nagyobb az erejük, eldöntik, mikor fognak ezek az állatok meghalni, hol fognak meghalni, és hogyan fognak meghalni. Maguknak az állatoknak az érdekei abszolút semmi szerepet nem játszanak sorsuk eldöntésében.
Az állat megölése önmagában egy gonddal járó tett. Azt mondják, ha a húst magunknak kellene megölnünk, mind vegetáriánusok lennénk. Az biztos, hogy nagyon kevesen látogatnak meg valaha is egy vágóhidat, és a vágóhidak működéséről szóló filmek nem népszerűek a TV-ben. Az emberek tán abban bíznak, hogy a hús, amit vesznek, egy fájdalom nélkül elpusztult állatból származik, de nem igazán akarnak tudni róla. Mégis, akik vásárlásuk révén igénylik az állatok megölését, azok nem érdemlik meg, hogy ettől, vagy az általuk vásárolt hús előállításának bármely egyéb aspektusától meg legyenek kímélve.
Tehát honnan származik az ételünk?
Azok számára, akik húsos étrenden élünk, a folyamat, amin ezek az állatok végigmennek, a következő.
MARHA:
MEGBÉLYEGZÉS:
Marhahús esetében az összes állatra bélyeget sütnek, sok esetben az arcára.
SZARVATLANÍTÁS:
Általában szarvatlanítás követi. Soha nem érzéstelenítővel. Inkább egy nagy fogóval.
SZÁLLÍTÁS:
Szállítás közben az állatokat annyira összezsúfolják a teherautókon, hogy gyakorlatilag egymás tetején vannak.
Hő, fagy, fáradtság, sérülés, és az egészségügyi állapota közülük néhány állatot meg fog ölni, útban a vágóhidak felé.
TEJTERMELÉS:
A tejelő teheneket egész nap láncon tartják az istállójukban, nem jutnak testmozgáshoz. Peszticideket és antibiotikumokat is használnak, hogy növeljék a tejtermelésüket. Végül a tejelő tehenek, összeesnek a kimerültségtől.
Általában a tehenek akár húsz évig is élhetnek, de a tejelő tehenek általában négy éven belül elpusztulnak.
Ezen a ponton húsukat felhasználják a gyorséttermekben.
HÚS
Ezen a vágóhídon a megbélyegzett és szarvatlanított állatot egy boxba viszik.
KÁBÍTÓSZEGECS:
A kábítószegecs pisztolyt arra fejlesztették ki, hogy az állatot fájdalom okozása nélkül eszméletlenné tegye.
Sűrített levegő vagy vaktöltény segítségével egy acélszegecset lő ki, közvetlen az állat agyába.
VÉREZTETÉS:
Bár a levágásnak különböző módszereit használják, ebben a Massachusetts-i üzemben az állatot felhúzzák,
és elvágják a torkát. A hússal együtt a vérüket is fel fogják használni.
Bár az állat kapott fogolyszegecset a fejébe, amitől eszméletlennek kellene lennie, amint látható, az állat
még eszméleténél van. Ez nem ritka. Néha még a kivéreztetés után is életben vannak, mikor javában útban vannak le a futószalagon, hogy feldarabolják.
KÓSER VÁGÁS:
Ez a legnagyobb glatt kóser húsüzem az Egyesült Államokban.
Glatt jiddis nyelven „sima”, a tisztaság legmagasabb szintjét jelenti és a kóservágás szabályai előírják a minimális szenvedést.
Elektromos botok használata a mozdulatlanná tett állaton szabályszegés. A rémült állatok megfordítása a mészáros kényelme miatt szintén szabályszegés. A megfordítás folyamata miatt a metszés után az állat vért szív fel, vagy lélegez fel. A légcső vagy nyelőcső kitépése a torkukból egy másik elképesztő szabályszegés, hiszen a kóser állatokat nem szabad megérinteni míg a vérzés abba nem marad.
És fémcsúszdák által a küzdő és haldokló állatok kiborítása a vérrel átitatott padlózatra, a kint himbálózó légcsöveikkel és nyelőcsöveikkel, ez a „szent feladat” nem is tiszta, és nem is könyörületes. A bilincselést és fellógatást egy másik szabályszegésnek tartják, és nincs köze az állatokkal szembeni kóser bánásmódhoz sem.
(A rejtett kamerával készített filmen eközben épp az ellenkezőjét látjuk.)
Ha ez volt a kóser, a halál nem volt sem gyors, sem könyörületes.
BORJÚ:
A születésük után két napon belül az anyjuktól elválasztott borjakat a nyakuknál fogva kikötik és korlátozzák, hogy az izmaik ne fejlődjenek. Vashiányos folyékony étrenden tartva alom, víz, és fény nélkül, négyhónapnyi ilyen borzalmas létezés után levágják őket.
SERTÉSEK:
Az állattartó telepeken a kocák tenyésztőgyárak, akiket mesterséges megtermékenyítéssel folyamatosan vemhesen tartanak. A nagy sertéspiaci telepek „gyártani” fognak, ahogy ők szívesen nevezik, évente 50,000 – 600,000 sertést… egyenként. Gyakoriak a törések, fekélyek, és a kannibalizmus. A farokcsonkítás gyakorlata a helyhiányból és a stresszel teli életkörülményekből fakad, hogy a sertések ne harapják le egymás farkát. Érzéstelenítés nélkül hajtják végre.
A fül lecsípés egy hasonló procedúra, szintén érzéstelenítés nélkül végzik. Mint a fog levágást is.
A kasztrálást is fájdalomcsillapító, vagy érzéstelenítő nélkül végzik, és állítólag zsírosabb húsfajtát eredményez.
Az elektromos botokat nyilvánvaló okból használják: kezelés,(fegyelmezés).
Az áramütés a vágás egy másik módszere. Azonban a torok elvágása még mindig egy állat megölésének legolcsóbb módja.
A késszúrás után a sertéseket megbilincselik, fellógatják egy véreztető sínre, és kopasztó kádakba mártják, hogy eltávolítsák a sörtéiket. Sokan még küzdenek, amint fejjel lefelé forró vízbe mártják őket, ahol elmerülnek, és megfulladnak.
BAROMFI:
Baromfi tekintetében, ma az amerikaiak annyi csirkét fogyasztanak egyetlen nap alatt, mint amennyit 1930-ban egy egész év alatt. A világ legnagyobb brojlercsirke cégei most több mint 8,5 millió madarat vágnak le egyetlen hét alatt.
A csőrtelenítés megakadályozza a toll kitépést és a kannibalizmust a frusztrált madarak között, amit az egyetlen területen túlzsúfoltság okoz, ahol nem tudnak társadalmi rangsort felállítani. Ma naposcsibékkel a folyamatot nagyon gyorsan hajtják végre, kb. percenként 15 madáron.
Ez a sietség azt jelenti, hogy a penge élessége és hőmérséklete változó, ami hanyag vágást eredményez, és súlyos sérülést a madár számára.
Az életkörülményeiket tekintve, 60-90 ezer madár lehet összezsúfolva egyetlen épületben. Ezeknek az állatoknak a szenvedése könyörtelen. Ez egy életmód. Bár a csőrük csonkított, próbálják egymást csipkedni.
A tyúkok tojásrakó hodályokban élnek, úgynevezett tojóketrecekbe zsúfolva. Sokan elvesztik a tollukat és fekélyesek lesznek, ahogy kidörzsölődnek a drótketrectől. A zsúfoltság miatt kinyújtani sem tudják szárnyukat, és még minimális természetes ösztöneiknek sem tudnak engedelmeskedni.
Az összes állat szenved szállítás közben, és sok közülük elpusztul. És megfulladnak, amikor a többi állat összetorlódik felettük a túlzsúfolt, hanyagul megrakott ketrecekben.
A csirkék és pulykák levágására számos mód van. Némelyiküket agyonverhetik, vagy levághatják a fejüket.
De legtöbbjük végigmegy az állattartó üzemek futószalagjain. Fejjel lefelé felakasztva egy futószalagra elvágják a torkukat, és hagyják, hogy elvérezve elpusztuljanak. Másokat fejükkel előre csövekbe tehetnek, hogy korlátozzák a mozgásukat, amíg lassan elvérezve elpusztulnak.
Bizony, ha a vágóhidaknak üvegfalaik lennének, nem lennénk-e mind vegetáriánusok?
De a vágóhidaknak nincsenek üvegfalaik. A vágóhíd homályos tervezésű, az elutasítás szándékával tervezve, hogy biztosítsa, hogy még akkor se lássuk, ha meg akarnánk nézni. És ki akarja megnézni?
Emerson jegyezte meg több mint száz évvel ezelőtt, „Ettél, és bármilyen alaposan rejtették is el a vágóhidat a több mérföldnyi, megszépítő messzeségben, a bűnrészesség ott van.”
TENGERI TÁPLÁLÉK:
És akik azt hiszik, hogy tengeri halat enni „egészségesebb”, mint szárazföldi állatot, azok csak emlékezzenek arra, mennyi kiszedhetetlen hulladékot és szennyezett üledéket öntünk az óceánjainkba.
A múltban az olaj, atom, és vegyi iparágak keveset tettek a tengeri környezet védelméért……és a tengerfenékre, vagy az alá önteni mindig kényelmes helynek bizonyult, hogy megszabaduljanak a kellemetlen hulladéktól.
A mai kereskedelmi halászflották ezt a helyzetet nagymértékben felerősítik. Hatalmas, futballpálya méretű ipari vonóhálós hajókat használnak, és fejlett elektronikai készülékeket a halak nyomon követésére és elfogására. Hatalmas hálók feszülnek ki az óceán felett, mindent elnyelve, ami az útjukba kerül.
Ezek az ipari vontatóhajók, párosulva a tengeri hal iránti megnövekedett étvágyunkkal, ijesztő tempóban szedik ki az óceánokból a tengeri életet. A 17 fő globális halászterületből 13 már kimerült, vagy komoly csökkenés alatt áll.
A másik négyet túlzottan, vagy teljesen kizsákmányolják.
A Pfiesteria, a ciánnál ezerszer mérgezőbb mikroorganizmus minapi járványos kitörése bizonyul a legijesztőbbnek, amit a folyókba, tavakba, és óceánokba öntött több millió liternyi kezeletlen sertés ürülék és vizelet indított el, és azok ökoszisztémáját egy le nem húzott WC-hez tette hasonlatossá.
A tengeri életet és embereket ugyanúgy veszélyeztető Pfiesteria több mint 1milliárd halat ölt meg - a Délkelet legnagyobb feljegyzett halpusztulása, ami terjed. Már Long Islandtől a Floridai-öbölig találtak Pfiesteria nyomokat, egymástól 1000 mérföldes távolságra. Valójában ez a víz-alapú Pfiesteria invázió az USA történelmének egyik legrosszabb fertőző mikroorganizmus járványa. Hármas fokozatú biológiai veszély.
Az Ebola négyes. Az AIDS kettes.
És ez a baci annak közvetlen eredményeként mutálódott, hogy az állatokat, főleg a sertést, tömeges méretekben fogyasztjuk. A sertéstelepek sertések millióit hizlalják vágásra, gabona megy be, és szenny jön ki. Ez a szennyvíz utat talál az óceánjainkba és vízellátó rendszereinkbe, beszennyezve a bennük élő állatokat, és azokat is, akik azokból esznek.
BÁLNAVADÁSZAT:
Bár a Nemzetközi Bálnavadászati Bizottság 1985-ben betiltotta a kereskedelmi bálnavadászatot, sok ország továbbra is öli a bálnákat, úgymond „az egzotikus húsukért”. Szigonyokat használnak, lőfegyvereket, tompa kampókat, még robbanószereket is, vagy felhatalmazott bálnavadász öblökbe hajtják őket, ahol partra űzik őket, és a sekély vízben késekkel meg lehet őket ölni.
DELFINEK:
Minden télen, október és március között Japán kisvárosaiban delfinek ezreit beszorítják, és brutális módon megölik. A víz felszíne alatti hangadó rudak a delfinek hanglokátorait megzavarják. Amint irányt tévesztenek és a hálókba kerülnek, a delfinek pánikba esnek. A halászok dárdadöféssel vagy késvágással gyakran megsebeznek néhány rabul ejtett delfint, mert a delfinek soha nem hagyják el sebesült családtagjaikat.
Anyák és kisbabák rémülten hívják egymást, ahogy elválasztják, felhúzzák és elvonszolják őket, hogy hamarosan könyörtelenül halálra sebezzék. Ezek jószívű és ártatlan lények……és jobbat érdemelnek. Itt mégis, amint sebzetten és kiszolgáltatva fekszenek, és cementpadlókon tehetetlenül vergődnek, hosszú éles késekkel felvágják őket, és hagyják, hogy lassan megfulladjanak……rángatózva és haláltusájukban eltorzulva…miközben arra sétálnak iskolás gyerekek.
A mészárlás és vérvörös víz ilyen képei világosan mutatják, hogy a japán kormány kevés tiszteletet mutat a világ óceánjainak állapota iránt, halászatuk embertelen módszereivel gyakran megsértve nemzetközi egyezményeket, törvényeket és konvenciókat, amelyek célja az óceánok, és a bennük élő teremtmények védelme a kizsákmányolás ellen. A delfinhúst később piacokon és éttermekben eladják, bár gyakran „bálnahús" téves jelöléssel.
De mintha az élelem miatt tenyésztett állatokkal szembeni kegyetlenség nem lenne elég, arra is módokat találtunk, hogy mindenféle ruhánkhoz felhasználjuk őket. Kabátok, cipők, övek, kesztyűk, nadrágok, tárcák, pénztárcák, és így tovább, a következő kérdés nyilván: honnan származnak a ruháink?
HARMADIK RÉSZ:
RUHÁK
BŐR:
A bőr iránti kereslet elsősorban az Egyesült Államokból, Németországból, és Angliából jön. Szinte mindenki hordja őket, keveset, vagy egyáltalán nem gondolkodva azon, honnan származtak.
Indiai tehenek ezreit vágják le hetente a bőrük miatt, akiket India egyes vidékein szegény családoktól vesznek, akik csak azután adják el őket, hogy biztosítják őket arról, hogy az állatok életük végéig fognak élni a farmjaikon.
Hogy az állatokat átvigyék olyan államba, ahol törvényesen meg lehet őket ölni - hiszen a tehenek levágása India nagy részében tilos -, az állatokat meg kell patkolni és össze kell kötözni, felkészítve őket egy szívettépő „halálmenetre”, ami néhány napig tarthat.
Menetre kényszerítve a hőségben és porban élelem és víz nélkül, a durva stresszel együtt, amit ez a rémisztő élmény nyújt nekik, sok állat összeesik, és képtelen folytatni. Ne felejtsd el, hogy a legtöbb marhát életében először teszik teherautóra, és valószínű megrémülnek, főleg, ha kapkodva vagy durván bánnak velük a teherautókat rakodó emberek.
Maga a teherautó zaja és mozgása önmagában is egy új tapasztalat, amitől megbetegszenek. A teherautókban egy-két nap után élelem és víz nélkül, kétségbeesetten szomjasak és éhesek, főleg, hogy az ilyen teheneknek normális dolog, hogy a nap során gyakran esznek. De amikor a jószág elfárad és gyengül, a farkában eltörik a csontokat, hogy lábra állítsák őket. Ezt a farok ismételt megcsípésével érik el, bizonyos helyeken. A gondozóknak a marhákat állandó mozgásban kell tartaniuk, az orrukban lévő köteleknél húzva, csavarva a nyakukat, szarvukat, és farkukat. A marhákat töltéseken vezetik, vagy inkább kényszerítik lefelé, teherautókból ki és be, rámpák nélkül, ami olyan sérüléseket okoz, mint törött medence, láb, borda, és szarv. Chili paprikát és dohányt is használnak, hogy az állatokat menetben tartsák. Ennek során a paprikát közvetlen a szemükbe dörzsölik, hogy az állatot visszakényszerítsék a lábára.
És mindez a levágás előtt történik.
Az állatoknak már akár fele halott, mire elérkeznek a vágóhídhoz.
De hogy az élményt még traumatikusabbá és borzalmasabbá tegyék, gyakran egymás szeme láttára gyilkolják le őket. És az elvárt éles késsel történő „gyors metszés” helyett, végig a torkon, általában felvagdalva, és életlen pengével fűrészelve ölik meg őket. Majd ezeknek az állatoknak a bőrét bőrgyárakba küldik, amik olyan halálos anyagokat használnak, mint a króm és más mérgek, hogy a bomlást megállítsák. A bőr halott hús. Halott bőr, és ezért az a természetes, hogy lebomlik és elrothad, hacsak nem kezelik ezekhez hasonló erős szerekkel. És a bőrgyárakban az ilyen vegyszerek hatása az emberek egészségi állapotára, a bőráruk iránti folyamatos kereslet miatt, az még egy további téma.
Végül az indiai jószágok bőre eljut a ruházati áruházakba, szerte a világon. A legtöbb fő áruházlánc árul indiai bőrt……olyan bőrt, ami teljesen más állatokból származik, mint amit megeszünk.
SZŐRME:
És mi a helyzet a szőrmével?
Több mint százmillió vadon élő állatot gyilkolnak meg évente a szőrméjéért, egyedül az USA-ban 25 milliót. Ezeket a vadászattal és csapdákkal elkapott állatokat szőrmefarmokon, borzalmas körülmények közt tartják.
Persze ezek a nem háziasított, vadon élő állatok nem szoktak hozzá, hogy ketrecben legyenek, és ketrec-őrület alakul ki, amikor a rémült és frusztrált állatok megőrülnek a bezártság által okozott stressztől és körbe-körbe forognak maguk körül kifáradásig. Ezek a vad, szabadon kóborló állatok és utódjaik azt veszik észre, hogy képtelenek természetes életet élni, soha, még néhány lépést sem tehetnek, vagy érezhetik a földet a talpuk alatt.
Ehelyett végtelen kaparásra, körözésre, és járkálásra kényszerülnek.
A szőrmefarmokon lévő állatok által elszenvedett fizikai sérülések közé tartoznak a törések és nyílt törések…vakság, fülfertőzések, vízvesztés és alultápláltság, az időjárás viszontagságai, állatorvosi gondoskodás hiánya, és lassú halál. Nem szabályozza törvény a szőrmefarmokon az állatok megölését, ezért a legolcsóbb módszerek a legvonzóbbak.
Szén-monoxid-mérgezés, sztrichnin, megfojtás, a nyak eltörése, és végbéli áramütés néhány a gyakrabban használt módszerek közül.
A ketrecéből nehéz nyakrúddal eltávolított állatot elvezetik a legyilkolt rókák, cobolyok, mosómedvék, farkasok, és mások hulláinak sorai előtt. A végbéli áramütéssel ölés egy durva folyamat, amihez az kell, hogy egy pólust behelyezzenek a végbélbe, míg az állat ráharap egy fém-vezetőre. Gyakran ezt a képtelen módszert meg kell ismételni, hogy ténylegesen megöljék az állatot.
Az itt látott lenyúzott tetemeket később összedarálják, és megetetik a még ketrecben lévő állatokkal.
NEGYEDIK RÉSZ:
SZÓRAKOZTATÁS
Mark Twain mondta egyszer, „A valaha teremtett összes lény közül ő (az ember) a leginkább megvetésre méltó.
Ő az egyetlen teremtmény, amelyik sport címén fájdalmat okoz, tudva, hogy az fájdalom.”
RODEÓK:
A rodeókban a bikák és lovak nem azért állnak ellen, mert vadak, hanem mert fájdalmaik vannak. Egy szíjat, úgynevezett lágyékhevedert erősítenek fel az állat testére, a nemi szervek fölé. Ahogy az állat elhagyja a karámot, elég egy szoros rántás az övön, hogy fájdalmában elkezdjen rugdalni.
Az egyéb sérüléseken kívül, ami az állatokat a rodeókban éri mint a törött láb, fel is ingerlik őket pofozással, hergeléssel, áramdöfésekkel és más kínzásokkal, hogy a karámból őrjöngve törjenek ki.
A kötél dobásakor a teljes sebességgel rohanó, rémült állat nyakába kötelet hajítanak, a szerencsétlen lényt egy rántással megállítják, amitől a földbe csapódik.
FOGADÁS:
Mint minden más üzletnek, az agárversenynek és a lóversenynek is közös a célja: nyereség.
Szerte az országban a vásártereken az állatokat versenyzésre, fogadásra, és látványnak használják. Ezekre az eseményekre a felkészülést az étel, és néha a víz visszatartásával érik el. Ezeknek az állatoknak szokatlan a környezet a zaj a tömeg, még az is, hogy mit kellene tenniük. Túl gyakran megsérülnek, és eldobják őket értelmetlen… triviális… furcsa versenyekben, melyek célja a profit és szórakoztatás.
VADÁSZAT:
Az élőhely elvesztésén kívül ma a vadászat az első számú fenyegetés a vadvilágra. A vadászok minden évben több mint 200 millió állatot ölnek meg. Szarvas, őz, nyúl, és mókus vezetik a kívánatos célpontok listáját. Tagadhatatlan, ha a vadászat sport, akkor egy véres sport. A célpontok élők, és erőszakos halállal halnak meg.
HORGÁSZAT:
A horgászat is halálos sport, ahol a nem-ember állat szenved. Kutatók kimutatták, hogy a halak a fájdalomra ugyanúgy viselkednek, mint az emlősök. Anatómiailag, élettanilag és biológiailag a hal fájdalom rendszere láthatólag ugyanolyan, mint a madáré, vagy az emlősé. Más szavakkal, a halak érző lények, így természetesen éreznek fájdalmat. Akik azt gondolják, hogy a halak „gyengédebb” módon halnak meg, vegyék figyelembe, hogy érzékszerveik magasan fejlettek, idegrendszerük bonyolult, idegsejtjeik a sajátjainkhoz nagyon hasonlók, és válaszaik bizonyos ingerekre azonnaliak és erőteljesek.
CIRKUSZOK:
Amikor cirkuszba megyünk, ritkán állunk meg egy pillanatra, hogy elgondolkozzunk: Mi vesz rá egy állatot arra, hogy valami természetelleneset, sőt veszélyeset tegyen, mint az átugrás lángokon, egy lábon egyensúlyozás, vagy vízbe ugrás, magasan a levegőben lévő, ingatag emelvényről?
Az állatidomárok szeretnék, ha a közvélemény azt hinné, az állatokat a jutalom ígéretével veszik rá az ilyen viselkedésre. De az igazság az, hogy az állatok azért teszik meg, mert félnek a büntetéstől. Lényegében a cirkuszok a természetüknél fogva szabad állatokat arra kárhoztatják, hogy napjaikat különálló, apró, sivár ketrecekben éljék le, megtagadva tőlük a normális testmozgást és társas életet, egyik helyről a másikra hordozva őket, és akár életük 95%-ában láncra verve.
„Az elefántokat az előadásra pozitív megerősítéssel tanítjuk, soha nem ütjük őket.”
Ez valójában azt jelenti: „Soha, soha, soha nem fogod látni egyikünktől se, hogy a kampósbotot bármi másra használjuk, mint irányítónak és eszköznek.”
Dominancia, behódolás és fájdalom az idomítási folyamat szerves részei.
Miért kell ezen keresztülmenniük? Tudjuk, hogy az állatok éreznek. Éreznek félelmet, magányt és fájdalmat, ugyanúgy, mint az emberek. Melyik állat választaná, hogy egész életét rabságban töltse……ha lenne választása?
ÁLLATKERTEK:
Az állatkertek értékes oktatási és megőrzési intézmények? Persze, az állatkertek érdekesek, de csak abban az értelemben oktatnak, hogy más élőlények természetének figyelmen kívül hagyását tanítják.
Továbbá, mit tanulhatunk a vadállatokról úgy, hogy rabságban nézzük őket? Az állatkertek azért léteznek, mert izgatnak minket az egzotikus dolgok, és az állatkertbe járóknak az állatkerti állatok pont azok: dolgok. Mindkét esetben, a cirkuszokban és állatkertekben is, a vad és egzotikus állatokat elfogják, ketrecbe zárják, szállítják és idomítják…hogy azt tegyék, amit az emberek akarnak tőlük.
BIKAVIADAL:
A „bikaviadal” kifejezés legjobb esetben is téves, mert kevés versengés van egy mozgékony matador kardja (matador spanyolul gyilkost jelent), és egy zavarodott, megnyomorított, lelkileg meggyötört és fizikailag legyengített bika között. Sok korábbi neves bikaviador arról számol be, hogy a bikákat szándékosan legyengítik nyugtatókkal és hashajtókkal, a vesére mért ütésekkel, és a nyakukba akasztott nehéz súlyokkal, a viadal előtt heteken át. Néhány állatot 48 órára sötétbe zárnak az összecsapás előtt, aztán elvakítva kiengedik a fényes arénába. Egy tipikus esemény során a bika belép, és emberek közelítik meg, akik kifárasztják és frusztrálják azzal, hogy körbefuttatják, és ütközésekbe csalják.
Amikor a bika fáradt és nem kap levegőt, picadorok közelítik meg, akik lándzsákat döfnek a háti és nyaki izmaiba, megforgatva és vésve, hogy jelentős mennyiségű vérveszteséget érjenek el, és gyengítsék a bika erejét fejének felemelésére. Aztán jönnek a banderillerok, akik elterelik a bikát és szurkálnak körülötte, közben újabb lándzsákat döfnek belé.
A vérveszteségtől elgyengült bikával további köröket futtatnak, amíg szédül, és abbahagyja az üldözést. Végül a matador, ez a „gyilkos” megjelenik, és miután kiprovokál néhány fáradt támadást a haldokló állattól, próbálja a kardjával megölni a bikát. És a szórakozásnak ez a véres formája…a bikaviadal.
Azt az élvezetet, amit mindezek a tevékenységek és sportok nyújtanak, (egységet a természettel, ahogy páran mondanák), biztosítani lehet az állatok sérelme és megölése nélkül. A vadvilág kereskedelmi kizsákmányolása tévesen abból indul ki, hogy a vadon élő állatok értéke visszavezethető az emberi érdekekkel kapcsolatos hasznosságukra, különös tekintettel a gazdasági érdekekre.
De a vadon élő állatok nem egy megújuló erőforrás, aminek csak az emberi érdekek viszonylatában van értéke. Ez csak egy fajista felfogása lehet. Azonban ezek az eljárások léteznek, csupán azért, mert nem vesszük
komolyan ás állatok érdekeit. Ilyen megvilágításban nem az ember-e a legszívtelenebb fajista az összes közül?
ÖTÖDIK RÉSZ:
TUDOMÁNY
ÉLVEBONCOLÁS:
Az élveboncolás kifejezést szokták használni mindenfajta élő állaton folytatott kísérletre, és ezt az orvostudomány egy formájának tartják.
Az ilyen kísérletek célja állítólag gyógymódok felfedezése az emberi betegségekre. De akik az emberi betegségekre úgy remélnek gyógyírt találni, hogy szándékosan szenvedést okoznak az állatoknak, két alapvető, felfogásbeli hibát követnek el.
Az egyik az a feltevés, hogy az állatokon kapott eredmények alkalmazhatók az emberiségre.
A második a kísérletes tudomány szükségszerűen félrevezető voltával kapcsolatos az élettudományok terén.
Mivel az állatok másképp reagálnak, mint az emberi lények… minden, az állatokon kipróbált új terméket vagy módszert az emberen újra kell próbálni… alapos klinikai kísérletekkel, mielőtt biztonságosnak lehet nyilvánítani. E szabály alól nincs kivétel. Az állatkísérletek nemcsak veszélyesek, mert téves következtetésekhez vezetnek, hanem ezen túl hátráltatják a klinikai vizsgálatot ami az egyetlen indokolt mód.
Csak emlékezz arra, hogy bármilyen, szándékosan kiváltott betegség nem olyan, mint az, ami spontán keletkezik.
ORVOSI KÍSÉRLETEK:<
Sajnos, az ilyen módszerek még mindig a tudomány zászlaja alatt futnak, ami sértés az igazi tudományra, és az emberi értelemre nézve is.
Tehát az élveboncolás vonatkozik az olyan orvosi kísérletekre…
…amiket ártalmas anyagok beadásával végeznek…
…elektromos vagy traumatikus sokkal…
…érzéstelenítés nélküli műtétekkel…
…égésekkel…
…a táplálék vagy innivaló tartós megvonásával…
…fizikai vagy pszichológiai kínzásokkal…
…amik mentális zavarokhoz vezetnek…
…fertőzésekhez… és így tovább.
A fejsérülés kutatása során részben vagy teljesen eszméletnél lévő babuin majmokat övekkel lekötöznek…és a fejüket egy fémsisakba erősítik, amit aztán 60 fokos szögben, akár 1000g gyorsulással kilőnek.
Az ilyen kísérletek célja az autóbalesetek…futball…boksz…és más fejjel kapcsolatos sérülések szimulálása.
És ezt a folyamatot gyakran újra meg újra megismétlik ugyanazokon az állatokon.
KATONAI KUTATÁS:
És végül, katonai kutatás. Ez önmagáért beszél. A világűrbelküldött majmoktól, a tehetetlen kutyákon tesztelt atomrobbantásokon át, a nukleáris sugárzásnak kitett főemlősökig.
Húsz évvel ezelőtt az élveboncolási eljárások kínzásai során elpusztult állatok száma csillagászati volt, naponta világszerte 400,000-re becsülték, és évente 5%-kal emelkedik. Ma ez a szám szinte minden képzeletet felülmúl. Percenként 19,000. Évente 10 milliárd. Néhány tudatlan ember úgy tesz, mintha tudná, hogy a kevésbé intelligens állatok nem ugyanúgy érzik a fájdalmat, mint mi. Az igazság az, hogy nagyon keveset tudunk arról, hogyan „érezhetnek” konkrét állatok, azzal a kivétellel, hogy rájuk is vonatkozni kell az univerzális törvénynek, miszerint minden, nem természetes módon meghaló szervezet nagyon szenved, mielőtt végül kijut.
De értelmetlen azt mondani, hogy az állatok nem szenvednek, mert alacsonyabb az intelligenciaszintjük.
LIBATÖMÉS:
A fájdalom az fájdalom, amit idegek szállítanak az agyba, és ahol más idegek is vannak, az intelligenciához tartozókon kívül… mint a látás, szaglás, tapintás, és hallás idegei. És bizonyos állatokban ezek az idegek sokkal fejlettebbek, mint az emberben.
Tudjuk, hogy soha nem volt olyan kor, amikor az állatok kínzásával megtanulhattunk valamit az ember fiziológiájáról; csak az állatokról tanultunk meg valamit. És ha van valami, amit pszichológiai szinten tanulhatunk tőlük, azt nem acélt vagy áramot, még kevésbé fizikai erőszakot használva tehetjük meg.
Az érző lények rendszeres kínzása, bármilyen ürüggyel és bármilyen formában, nem érhet el semmi egyebet, mint amit már elért: hogy megmutassa nekünk, mi a legalacsonyabb pontja a lealacsonyodásnak, amit az ember elérhet.
Ha ez az, amit tudni akarunk.
„Amíg vannak vágóhidak, lesznek csataterek.”(Lev Tolsztoj)
A tudatlanság a fajisták első védelmi vonala. De ezt könnyen áttöri bárki, idővel és elszántsággal, hogy megtudja az igazságot. A tudatlanság csak azért győzedelmeskedett ilyen sokáig, mert az emberek nem akarják megtudni az igazságot.
„Ne mondd el, tönkreteszed a vacsorámat”
………….a szokásos válasz bármilyen kísérletre, hogy elmondjuk valakinek, hogyan készült a vacsorája.
Még azok is, akik tudják, hogy a hagyományos családi gazdaságot legyőzték nagy üzleti érdekeltségek…
hogy ruhájuk levágott tehenekből származik, hogy szórakozásuk állatok millióinak szenvedését és pusztulását jelenti…és hogy kérdéses kísérletek folynak laboratóriumokban, ragaszkodnak egy olyan homályos hithez, hogy a körülmények nem lehetnek túl rosszak, vagy különben a kormány, vagy az állatjóléti társaságok tennének valamit ez ügyben. E tudatosság hiányának nem annyira az az oka, hogy nem lehet megtudni, mi folyik, hanem sokkal inkább egy vágy, hogy nem akarunk tudni olyan tényekről, amik erősen nyomasztják a lelkiismeretet, hogy végül is, bármi folyik mindezeken a szörnyű helyeken, az áldozatai nem a saját csoportunk tagjai.
Mindez a fájdalomról és szenvedésről szól. Nem intelligenciáról, nem erőről, nem társadalmi osztályról, vagy polgári jogról. A fájdalom és szenvedés önmagukban rosszak, és meg kellene akadályozni őket, vagy csökkenteni, a szenvedő lény fajtájától, nemétől, vagy fajától függetlenül.
Mind teremtmények vagyunk. És a nem-ember állatok ugyanúgy tapasztalnak érzékelést, mint mi. Ők is erősek, intelligensek, dolgosak, mozgékonyak, és fejlődők. Ők is képesek növekedésre és alkalmazkodásra. Mint mi, először és mindenekelőtt, ők Földlakók. És mint mi, életben maradnak. Mint mi, ők is inkább a kényelmüket keresik, mint a kényelmetlenségüket. És mint mi, érzelmek szintjeit fejezik ki. Röviden, mint mi, életben vannak; legtöbbjük valójában gerinces, csakúgy, mint mi.
Ahogy visszatekintünk arra, milyen fontosak az állatok az ember életben maradásához; az abszolút függőségünkre tőlük (társaság…élelem…ruházat…sport és szórakozás… orvosi és tudományos kutatás miatt), ironikus módon csak az emberiség totális tiszteletlenségét látjuk eme nem-emberi segítők felé. Kétségtelenül erre mondják…„megharapja az őt tápláló kezet.”
Valójában mi rátaposunk, és le is köpjük.
Most az elkerülhetetlen következménnyel szembesülünk. Ez nyilvánvaló az állatok túlzott fogyasztásából adódó egészségügyi jelentésekből.
Rák, szívbetegségek, csontritkulás, agyvérzés, vesekő, vérszegénység, cukorbaj, és így tovább.
Most még az ételünkre is kihat és közvetlen a forrásánál. Antibiotikumokkal, hogy elősegítsék az állatok súlygyarapodását (akik nem tudnak súlyban gyarapodni a „farmgyárak” stresszel teli, túlzsúfolt életkörülményei közt); a peszticidek és rovarirtók túlzott használatával; vagy a mesterséges hormonokkal (amiket a tejtermelés, alom méret és gyakoriság növelésére szántak), mesterséges színezékekkel, növényirtókkal, lárvairtókkal, műtrágyákkal, nyugtatószerekkel, növekedés- és étvágyserkentőkkel nem csoda, hogy kergemarhakór, száj- és körömfájás, Pfiesteria, és egy csomó más állati eredetű rendellenesség zúdult rá az emberi társadalomra.
Nem a természet felelős ezekért a tettekért. Mi vagyunk azok!
Tehát egy változás elkerülhetetlen.
Vagy megtesszük magunktól, vagy rá leszünk kényszerítve, maga a Természet által.
Mindegyikünk számára eljött az ideje, hogy újragondoljuk étkezési szokásainkat, hagyományainkat, életmódunkat és divatunkat, és mindenekfelett, gondolkodásmódunkat. Így, ha van bármi igazság a régi mondásban, „Ki mint veti ágyát, úgy alussza álmát”, akkor ők mit kapnak a fájdalmukért?
Vannak egyáltalán kételyeink? Ők is Földlakók. Joguk van itt lenni, ugyanannyira, mint az embereknek. Tehát igen, az állatok éreznek, és igen, tapasztalják a fájdalmat.
Végül is, a természet azért ruházta fel ezeket a csodálatos állatokat az érzések tárházával, hogy ne érezzenek? Vagy azért vannak az állatoknak idegeik, hogy érzéketlenek legyenek? A józan ész jobb választ kíván. De egy dolog teljesen biztos: a táplálékként használt állatok, a ruházathoz használtak, a szórakoztatáshoz használtak, a tudományos kísérletekben, és az összes elnyomás alatt lévő, amit velük teszünk a Nap alatt, ők mind fájdalomban halnak meg.
Mindegyik közülük.
Nem elég-e az, hogy az állatok világszerte folyamatos visszavonulásban élnek, az emberi fejlődés és terjeszkedés miatt? És sok faj számára egyszerűen nincs hová menni. Úgy tűnik, sok állat sorsa az, hogy az ember vagy nem akarja őt…vagy túlzottan is akarja. Úgy lépünk be, mint a Föld urai, aki olyan furcsa erőket birtokol, mint a terror és irgalom…
De az Emberi lényeknek szeretniük kellene az állatokat, ahogy az értelmes szereti az ártatlant, és az erős szereti a sebezhetőt. Amikor összerezzenünk az állatok szenvedésétől, az az érzés jól jellemez minket, még akkor is, ha nem veszünk róla tudomást, és akik puszta szentimentalizmusként elhessegetik a teremtménytársaink iránti szeretetet, azok emberségünk egy jó és fontos részét lenézik. Pedig semmit nem vesz el egy emberből az, hogy kedves legyen egy állathoz. És valójában bennünk van, hogy boldog életet adjunk nekik és hosszút.
A fenyéren Lear király azt kérdezte Gloucestertől:
„Hogyan látod a világot?”
És Gloucester, aki vak, így válaszolt:
„Érezve látom.”
Érezve látom………
Három elsődleges életerő létezik ezen a bolygón: Természet, Állatok, és Emberiség.
Mi vagyunk a Földlakók.
Hozd létre a kapcsolatot!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése