Élet az anyaméhben

A National Geographic Channel filmje, a természet néhány meghökkentő reprodukciós és vemhességi útját mutatja be...

A filmben az alkalmazott legmodernebb négydimenziós ultrahangos technológiának és látványos számítógépes grafikáknak köszönhetően egyebek mellett tanúi leszünk, hogy a hamarosan kikelő császárpingvin-fiókákat miként védelmezi az őket burkoló – az anyapingvin csontjainak kalciumtartalmából felépülő – tojáshéj a dermesztő antarktiszi hideg és szélrohamok ellen; egy apró endoszkópos kamera segítségével betekintünk egy anyakenguru erszényébe, hogy tanúi legyünk, miként fejlődik kicsinye a rendkívül korai világrajövetelt követően; és egy tudóscsoport mindent látó ultrahangos berendezése által – most először televíziós kamerák jelenlétében – betekint egy vadon élő vemhes cápa méhébe.

Sok faj számára az anyaméh egy kényelmes és biztonságos zug, ahol a magzatok idilli körülmények között fejlődhetnek mindaddig, amíg egyetlen árva sejtből egy minden szükséges szervvel és képességgel felruházott, a külvilági életre tökéletesen felkészült egyeddé nem válnak. Egyes állatok számára azonban ez a magzati utazás távol áll a zavartalanságtól. Van, hogy szélsőséges hidegekkel kell szembenézniük; van, hogy már fejlődésük rendkívül korai stádiumában világra jönnek; van, hogy kemény küzdelmet kell folytatniuk a méhen belüli helyért; sőt olyan is előfordul, hogy túl kell élniük testvérkéjük kannibál-hajlamait…

Cápák

Míg egyes cápafélék tojásokat raknak, más fajok egy ettől eltérő – kicsivel nagyobb elkötelezettséget igénylő – szaporodási módszert fejlesztettek ki. Bár a cápákra a legtöbb állat a tengerek rettegett uraiként tekint, korai fejlődési szakaszukban még ők is védelemre szorulnak; igaz, egyes fajaik esetében ragadozó ösztöneik immár az anya testében kiütköznek… A legújabb kutatásoknak és a modern műszereknek köszönhetően ma már úgy-ahogy belelátunk az anyaállatok hasába, ahol rendkívül érdekes jelenségekkel találkozunk; így például a cápák ifjúkori kannibalizmusával, amely segít megérteni, hogy miként válhattak egyes cápafajok a természet szinte tökéletes ragadozóivá…

Öt héttel a megtermékenyülést követően már készen áll a kis cápák egyik legfontosabb jövendőbeli szerve: a szuper érzékeny elektromos detektorokkal felszerelt orr, mely a potenciális áldozatok leggyengébb elektromos jeleit is azonnal érzékeli. Ha eljön az ideje, e “szuper orr” által az önállósodott ragadozó majd több száz méteres távolságból érzékelni fogja zsákmányai uszonycsapásait; és öt kilométeres távolságból ki fogja szagolni a vízbe elegyedett vércseppeket – még akkor is, ha annak koncentrációja nem több, mint néhány cseppé egy ötvenméteres uszodában. Mielőtt azonban a kis cápából a tenger rettegett ragadozója válnék, élve ki kell kerülnie élete legveszélyesebb helyéről: az anyja hasából… Egyes fajok kicsinyein ugyanis, így pl. a homoki tigriscápáéin, már a méhen belül felülkerekednek ragadozó ösztöneik, s kíméletlenül rátámadnak – saját testvérkéikre… Így azután a szelekció alaposan megrostálja az utódok seregét, csak a legerősebbeknek megengedve, hogy kilépjenek az élet színpadára.

Pingvinek

A hím császárpingvinekre nem akármilyen feladat hárul a családalapítás szerelmes pillanatait követően: a Föld leghidegebb és legbarátságtalanabb táján két hónapon át hősiesen védelmezniük kell kikelés előtt álló utódaikat – nem csupán a szélrohamokkal, de az éhenhalás igencsak reális veszélyével is dacolva. A kritikus időszakot a pingvinembrió az apa speciális, rendkívül jól hőszigetelt erszényében vészeli át – hogy életesélyei még jobbak legyenek, a természet egyik legfigyelemreméltóbb utódvédelmező találmánya, egy kalciumból és karatinból álló burok mélyén. És ha azt hinnénk, hogy ebből a több rétegű „bunkerből” az embrionális állapotban lévő utód képtelen üzenetet küldeni apjának, tévedünk! Ha fázik, a kis pingvin panaszos buborékokat ereget, melyeket az apa érzékel, s válaszul javítja erszénye vérellátását. Amikor pedig elérkezik a kikelés ideje, az utód nyaka megduzzad, s ideiglenes izmai segítségével áttöri a kemény tojáshéjat.

 

Kenguruk

Mindössze néhány, anyaméhben töltött hét után az apró kengurumagzat önálló útra indul az anyaméhből az erszénybe. A mindössze cukorka nagyságú, apró utód ekkor még tökéletesen süket, de belső füle segít neki a fent és a lent megkülönböztetésében. Szemei szintén nem működnek még, de orra tele van érzékelőkkel, melyekkel eredményesen szimatolja ki az utat. S bár hátsó lábai kicsiny csonkok még, mellső végtagjai működnek már, s velük anyja szőrébe kapaszkodva ügyesen behúzza magát az erszénybe. Itt további hat hónapot tölt el békés táplálkozással, s csak ez után teszi meg első ugrólépéseit az odakinti világban.

 

Bár ezek a szaporodási módszerek számunkra szokatlannak, sőt némiképp nyersnek tűnhetnek, kétségtelenül beváltak, s hosszú ideje lehetővé teszik e fajok virágzását. Az Élet az anyaméhben – Extrém állatok a legszokatlanabb fejlődési módozatokat tárja elénk, megdöbbentő részletességgel.