Hogyan élnek a természetben, és az ember által lélektelen tárgyként kezelve a rácsok mögött?
KACSÁK:
A házikacsa a tőkés réce (vadkacsa) háziasított változata. Bár a háziasított kacsa már nem képes repülni, a vadon élő tőkés récék jól repülnek, télen melegebb tájakra vonulnak. Költési idejük átlagosan 28 nap. A kacsák zömök testű, tipikus vízimadarak. Lábukon, az ujjak között fejlett úszóhártyát viselnek. Csőrük lapos, belül a fogakra emlékeztető szaruredői vannak, amelyek a vízből a táplálék kiszűrését, olykor aprítását segítik elő. Tollazata dús, tömött. A faroktőnél lévő zsírmirigy váladékával az állat rendszeresen átkeni. Emiatt (az élet első néhány napjától eltekintve) vízhatlan.
A kacsák lábát úszólábnak nevezzük, mivel ezek a madarak lábukkal mintegy lapátolják a vizet. Jellegzetessége, hogy az ujjak között úszóhártya van. A kacsák a mély vizeket különösen kedvelik. Az utóbbi évtizedekben megmutatkozó nagy volumenű kacsatermék-előállítás során azonban mind jobban törekednek a víztől függetleníteni, amivel teljesen megfosztják a tisztálkodás lehetőségétől, pedig víziállatok révén arra kínosan ügyelnek. Emiatt tollazatuk a hízlalási időszak végén gyakran nagyon rossz állapotban van.
A kacsák nagyon kommunikatív, társas lények, akik nagy csoportban érzik a legjobban magukat. Napjaikat élelemkereséssel töltik a fűben vagy a sekély vízben, éjszaka pedig közösen alszanak a csapattal. Rendkívül ügyelnek fészkük tisztaságára, imádják tollaikat tisztogatni, majd azt potenciális partnerüknek mutogatni.
A kacsák az úszás és a repülés mesterei, évente több száz km-t tesznek meg. Repülési sebességük elérheti a 90km/órát is. Ének-hanggal és testbeszéddel kommunikálnak.
Kacsa mint haszonállat:
Kacsákat tojástermelésre közeü. megfontolásból nem tartanak, inkább csak hústermelésre.
A kacsák tollazata alacsony pehelytartalmú, ezért a kacsákat tollazatukért sokkal ritkábban tépik, mint a libákat.
A kiskacsák keltetőkben bújnak ki a tojásból, soha nem láthatják a szüleiket. Már életük első napján beoltják őket többféle betegség ellen, majd állattenyésztő csarnokokba szállítják őket. Akár 7-10 ezer állat sem szokatlan egyetlen óriási épületben összezsúfolva. A hízlalási ciklus kb. 7 hétig tart. A kacsákat (a többi húsáért tartott haszonállathoz hasonlóan) célzott tenyésztési módszerekkel úgy manipulálták, hogy a lehető legrövidebb idő alatt a legnagyobbra nőjenek, mihamarabb elérjék a vágósúlyt. A különösen hízlaló takarmánnyal is ezt a folyamatot kívánják gyorsítani. Ugyanakkor a belső szervek és csontok nem ugyanolyan ütemben növekednek, mit a „kívánt színhús”. Ez fizikai megbetegedések mellett (pl. az állat képtelen felállni, mert gyenge csontjai nem bírják el) szív és érrendszeri betegségekhez is vezet, de előfordul, hogy az állat nem tud elmenni az itatóedényig sem, és szomjan hal.
A használt, ürülékkel teli almot a hízlalási időszak alatt (kb. 7 hét) nem távolítják el az istállóból. Egyes cégek néha friss szalmát szórnak a régi tetejére, de ezzel sem teremtenek higiénikusabb környezetet. Az állatok állandó kontaktban vannak saját ürülékükkel, ami kimarja érzékeny úszóhártyás lábukat, és egyéb komoly betegségeket okozhat. A keletkező ammónia nehezebb a levegőnél, ezért lent marad épp ott, ahol az állatok tartózkodnak. Folyamatos belélegzése károsítja tüdejüket, és marja a keletkezett sebeket, sérüléseket.
A vágóhídon a kacsákat is,(csakúgy mint a többi szárnyast) lábaiknál fogva fejjel lefelé felakasztják, majd elkábítják.
(Meg kell jegyeznünk, hogy a vágóhidakon az állat eszméletlenné tétele a cél, nem pedig megölése. Legalábbis a kivéreztetés előtt nem. Ha az állat meghalna még mielőtt átvágnák a nyakát, akkor a szíve nem pumpálná tovább a vért, ezért a vér nagy része bennmaradna a szövetekben, ami a hús minőségének romlásához vezetne. A halál valójában a kivéreztetés alatt áll be. Az előzetes kábítás célja az lenne, hogy az állat ne legyen tudatában annak, ami vele történik.)
A kábítás a szárnyasoknál általában egy elektromos vízfürdő, melybe belelógatják a fejüket, de ez üzemenként eltérő lehet. Az állatok az áramütés hatására mozgásképtelenné válnak, de ez nem minden esetben jelenti azt, hogy elvesztették az eszméletüket is. A munkásokat -akik a szárnyasokat fellógatják- szorítja az idő, így sok szárnyas megsérül a procedúra alatt, néhányukkal előfordul, hogy már a szállítóautóban, vagy a futószalagon fejjel lefelé lógva a stressztől elpusztulnak. A nyakelvágás lehet gépesített, de kisebb üzemekben végezhetik emberek is. A madarak tekergetik a nyakukat és néhány madár annyira próbál szabadulni, hogy a feje nem ér bele a kábító vízfürdőbe, így eszméleténél van, amint a kések elvágják a nyakát, ha pedig a késeket is elpasszolja, akkor élve kerül a forrázó/kopasztó fürdőbe, ahol borzalmas kínhalált hal.
LIBÁK/LUDAK:
(A faj megjelölésére a lúd és liba szavak használata egyaránt elterjedt.)
Az európai háziasított fajtákat a nyári lúdtól származtatják. A nyári lúd hazánkban nemcsak átvonuló vadmadár, de több esetben itt költi ki tojásait is. A nőivarú ludat/libát tojónak, a hímet gúnárnak nevezik.
A liba tollazata jól alkalmazkodik a vízi életmódhoz, tollazat dús, tömött, a hason és a mellen a fedőtollak alatt sűrű pihetollak találhatók. A vízi életmódhoz való alkalmazkodás a fejnek és a lábaknak a kacsáéhoz hasonló anatómiai felépítésében is megnyilvánul, de a liba csőre nem olyan lapos, mint a kacsáé, így a vízben levő természetes táplálék kiszűrésére kevésbé alkalmas. A csőr alsó és felső kávájának végei élesek, alkalmasak arra, hogy az állat a legelő füvét tőben lecsípje. Lábujjai között úszóhártya van.
A libák vízigénye igen nagy, naponta mintegy egy liter vizet fogyasztanak, takarmánytól és egyéb körülményektől függően.
A libák térlátása viszonylag csekély, egy szemmel veszik tüzetesebben szemügyre a tárgyakat. Ezzel szemben igen nagy szögben lát, még a mögötte történő dolgokat is. Jellemző a fejlett arc- és tárgyfelismerés, vizsgálatok szerint a búzaszemet 1 m távolságból látja. A ludak idegenkednek az olyan környezettől, ahol náluk magasabb, kilátást akadályozó tárgyak vannak. Vonakodnak bemenni a zárt, fejmagasságnál magasabb növényzetbe, így az ilyen legelő (pl. zab, rozs) kevéssé alkalmas a számukra, mert csak a zárt növényzet szélén legelnek. Hallásuk fejlett, több száz fajtársuk hangját képesek megkülönböztetni, rokonaikat, párjukat hang alapján megtalálják. Színérzékelésük fejlett, táplálékválogatáskor a zöld színt kedvelik, szemben a tyúkkal.
A libák nagyon összetartóak és hűségesek a családjukkal. Egy partnert választanak társnak, akit kicsinyeikkel együtt aktívan védelmeznek. Ha egy liba társa, vagy kicsinye megsérül, vagy beteg lesz, az vonakodik őt magára hagyni még akkor is, ha közeleg a tél és a többiek már elrepültek délre. A libák ugyanúgy gyászolnak, mint mi. Ha társaik elpusztulnak, vagy összetörnek tojásaik, különvonulnak a csoporttól és szomorkodnak. Társuk halála után a legtöbb liba élethosszig egyedül marad, és sosem párosodik többé. Ez hosszú idő is lehet, hisz akár 25 évig is élhetnek.
Szeretik tisztogatni a tollaikat, élelem után kutatni a fűben és gallyakat, fakérgeket, leveleket gyűjteni, hogy fészküket még kényelmesebbé tegyék. Ha lehetséges, szeretik évről évre ugyanazt a fészket használni.
Több libacsalád áll össze, hogy egy nagy csoportot alkossanak. A nagy létszám előnyös, ha nagyobb távolságra repülnek. Így nem csak saját családjukat védik, hanem egymásra is figyelnek a csapatban. Ha valamelyikük megsérül, néhányan hátra maradnak, hogy vigyázzanak társukra.
A libák a repülés mesterei. Évente több ezer km-t repülnek a jellegzetes V-alakzatban úgy, hogy az elöl repülő libák csökkentik a mögöttük repülők légellenállását. Ez a csodálatos technika segít a libáknak akár 70%-al több utat megtenni, mintha egyedül repülnének. Ha az elöl lévők elfáradnak, hátulról váltják őket, így cserélődnek a vezetők az út során. A libáknak a baromfifajok közül a legjobb a tanulóképessége. Nagyon jó a hosszútávú memóriájuk, tájékozódásukhoz felhasználják az ismerős domborzati viszonyokat, sőt a csillagokat is, hogy minden évben visszataláljanak költőhelyükre.
A kotló által keltetett kislibák esetében a bevésődés igen jól működik, anyjukat követik, attól tanulnak meg táplálkozni. Mesterséges keltetés esetén a bevésődés az emberre alakulhat ki, azonban nagyüzemi körülmények között a bevésődés zavart szenved, a kislibák egymástól várnak irányítást.
Liba mint „haszonállat”
Főleg nagyüzemben jelentkező rossz szokás -és főleg fiatal állatoknál- az összebújás, "kupacolás". A bármilyen okból megrémült libák hajlamosak összebújni, egymásra mászni annyira, hogy az alul maradt egyedek megfulladnak.
A tenyésztők hasznosítási irány szerint megkülönböztetnek pecsenyelúd-nevelést, ill. tolltermelést, a jobb húsformák és nagyobb mellhústömeg elérését célzó húslúd-előállítást, továbbá a májtermelés alapját képező tömőalapanyag-előállítást. A húslúd egy-háromszori tépés után kerül vágóhídra.
Tollfosztás:
A pehelytollakat vagy vágás után a már élettelen állatból, gép segítségével tépik ki, vagy élő állatról kézzel, óriási fájdalmat okozva ezzel nekik. Sajnos az élőállat-tépése az elterjedtebb.
A legtöbb európai országban a fiatal madarakat szín szerint szétválogatják, már ekkor eldől további szerencsétlen sorsuk. A szürke tollúak (landes) máját kényszertöméssel növelik beteges méretűre, a fehér tollúakat pedig többször is tépik, amíg elérik a vágósúlyt.
A növendék lúd első tépésére 9-10 hetes korban kerül sor. A fehér tollú madarakat februártól októberig - novemberig kb. négyszer kopasztják, mivel a pehelytollak újra nőnek. Kopasztás során az összes pehelytollat és puhább tollakat kitépik, csak a keményebb fedőtollakat hagyják meg, amit nem tudnának párnákhoz, kabátokhoz stb. felhasználni.
A tolltépés rendkívül fájdalmas, az állatok sikoltoznak de nem tehetnek semmit, lábaikat sokszor összekötik, szárnyaikat fixálják. Akár több százezer madár egy nagyobb üzemben...a dolgozóknak általában darabonként fizetnek...az idő pénz...stressz...nincs idő a madarak érzéseire. Törött lábak, szárnyak, nyílt sebek (ha egyszerre nagy területről tépnek ki tollakat akkor a bőr is megy vele...) A madarak ezután a borzalom után még órákig sokkos állapotban vannak. Sokan egyszerűen ottmaradnak fekve a fájdalomtól kimerülve, sérülten, gyakran haldokolva.
Az állatoknak okozott szenvedés mellett tudomásul kell vennünk a pehelytoll hátrányait is. A vele töltött paplanok, ruhák hamar elvesztik szigetelő tulajdonságukat amint nedvesség éri őket.
Manapság rengeteg új fejlesztésű anyag van, ami nemcsak jobb hőszigetelő, de tartósabb is, így tényleg semmi okunk nem lehet arra, hogy vásárlásunkkal támogassuk ezt az iparágat.
Foie Gras = Zsírmáj
1998-ban külföldön nemzetközi szaktekintélyek minősítették állatkínzásnak a libatömést. Nem lehet véletlen, hogy 14 európai országban és a világ számos más országában - például Argentínában, Izraelben -, ezt a kényszeretetési módot betiltották.
Több mint 90%-a a hízlalt májnak kacsáktól származik, mert az ő tartásuk olcsóbb a libákénál. A természetben a kacsák életük nagy részét úszással töltenék, de az üzemekben elveszik tőlük ezt a lehetőséget is. Ahhoz, hogy a madarak súlya a lehető legrövidebb idő alatt a legtöbbet gyarapodjon, nagy számban zsúfolják őket össze ablaktalan istállókban, vagy egyszemélyes kis drótketrecekbe préselik őket, amikben sem megfordulni nem tudnak, sem a szárnyukat kitárni. A cél, hogy az állat minden egyes kalóriát növekedésre fordítson (ne pazaroljon el semmit holmi szárnykitárásra, futkározásra...).
A nőstény madarakat egyébként legtöbbször már kikelésük után elgázosítják, vagy élve darálógépbe dobják (lásd hím kiscsirkék), mivel az ő májuk nem hízik akkorára mint hím társaiké, ezért a tartásuk veszteséges.
Kb. 3 héten keresztül naponta többször egy 30-50 cm hosszú csövet vezetnek le a nyelőcsövükön a gyomorig, amin keresztül nagy nyomás alatt pár másodperc alatt(!) a gyomorba préselik a táplálékot.
Ennek mennyisége naponta akár 2 kg is lehet, ez egy 75 kg-os embernél napi 15 kg (!) élelemnek felelne meg. Tömés közben komoly sérülések is előfordulhatnak, amik az állat halálát okozhatják. Átszakadhat a nyelőcső, szétrobbanhat a gyomor, segíteni persze nem "lehet" hisz az pénzbe kerülne, az állat borzasztó kínok között pusztul el.
Ahogy nő a máj, (zsírosodik), egyre hevesebben jelentkeznek mozgási és légzési nehézségek, sok madár már a vágás előtt elpusztul szív vagy veseelégtelenségben, májbetegségben vagy belső vérzésben. Ha az állatokat pár hét után nem ölnék meg a májuk miatt, előbb utóbb úgyis mind belepusztulnának, mert a szerveik és a testük nem bírnák a terhelést.
Az ürülék miatt a csarnokok magas ammónia-szintje gyakran vezet nagy, gyulladt sebek kialakulásához.
A legtöbb állat gombás és bakteriális fertőzésektől szenved, és egyéb idegrendszeri tüneteik is lehetnek annak következtében, hogy a máj kezdi felmondani a szolgálatot. Gyakran annyira le vannak gyengülve, hogy felállni sem tudnak. A máj alig 3 hét alatt drasztikusan megváltozik, a normális méretnek akár tízszeresére is nőhet, a kacsáké kb. 800 gr. a libáké elérheti a 1,5 kg-ot is. (az egészséges 100gr körül van). Ez olyan, mintha egy embernek 20 kg tömegű mája lenne. A szervek természetellenes módon megnagyobbodnak s mindez erős fájdalmakat okoz. Ahhoz, hogy a madarak túléljék ezt a tortúrát, gyógyszereket (nyugtatószerek, antibiotikumok) kapnak, és amire a fogyasztók talán nem is gondolnak, hogy a gyógyszermaradványok túlnyomórészt a májban rakódnak le, így egy ilyen beteg máj elfogyasztása után, az ő szervezetükbe és májukba is bekerülnek ezek a méreganyagok. 12-21 nap szenvedés után a májukért tartott libákat szintén vágóhídra szállítják, ahol a többi szárnyashoz hasonló borzalmak között ér véget életük, majd az ő beteg és dagadt májukat drága csemegeként kínálják extravagáns éttermekben.
Miközben a hízott liba-, kacsamáj nagyon drága, az ár amit ezért a libák és kacsák fizetnek, még ennél is magasabb.
Forrás:
http://www.katki.hu/KATKI/bal/szaktan/Bodi1.html
http://www.peta.de/web/das_unbekannte.1018.html
http://www.dokumentiere.de/entenmast/videos-entenmast.html
http://www.stopgavage.com/de/manifest.php
KACSÁK:
A házikacsa a tőkés réce (vadkacsa) háziasított változata. Bár a háziasított kacsa már nem képes repülni, a vadon élő tőkés récék jól repülnek, télen melegebb tájakra vonulnak. Költési idejük átlagosan 28 nap. A kacsák zömök testű, tipikus vízimadarak. Lábukon, az ujjak között fejlett úszóhártyát viselnek. Csőrük lapos, belül a fogakra emlékeztető szaruredői vannak, amelyek a vízből a táplálék kiszűrését, olykor aprítását segítik elő. Tollazata dús, tömött. A faroktőnél lévő zsírmirigy váladékával az állat rendszeresen átkeni. Emiatt (az élet első néhány napjától eltekintve) vízhatlan.
A kacsák lábát úszólábnak nevezzük, mivel ezek a madarak lábukkal mintegy lapátolják a vizet. Jellegzetessége, hogy az ujjak között úszóhártya van. A kacsák a mély vizeket különösen kedvelik. Az utóbbi évtizedekben megmutatkozó nagy volumenű kacsatermék-előállítás során azonban mind jobban törekednek a víztől függetleníteni, amivel teljesen megfosztják a tisztálkodás lehetőségétől, pedig víziállatok révén arra kínosan ügyelnek. Emiatt tollazatuk a hízlalási időszak végén gyakran nagyon rossz állapotban van.
A kacsák nagyon kommunikatív, társas lények, akik nagy csoportban érzik a legjobban magukat. Napjaikat élelemkereséssel töltik a fűben vagy a sekély vízben, éjszaka pedig közösen alszanak a csapattal. Rendkívül ügyelnek fészkük tisztaságára, imádják tollaikat tisztogatni, majd azt potenciális partnerüknek mutogatni.
A kacsák az úszás és a repülés mesterei, évente több száz km-t tesznek meg. Repülési sebességük elérheti a 90km/órát is. Ének-hanggal és testbeszéddel kommunikálnak.
Kacsa mint haszonállat:
Kacsákat tojástermelésre közeü. megfontolásból nem tartanak, inkább csak hústermelésre.
A kacsák tollazata alacsony pehelytartalmú, ezért a kacsákat tollazatukért sokkal ritkábban tépik, mint a libákat.
A kiskacsák keltetőkben bújnak ki a tojásból, soha nem láthatják a szüleiket. Már életük első napján beoltják őket többféle betegség ellen, majd állattenyésztő csarnokokba szállítják őket. Akár 7-10 ezer állat sem szokatlan egyetlen óriási épületben összezsúfolva. A hízlalási ciklus kb. 7 hétig tart. A kacsákat (a többi húsáért tartott haszonállathoz hasonlóan) célzott tenyésztési módszerekkel úgy manipulálták, hogy a lehető legrövidebb idő alatt a legnagyobbra nőjenek, mihamarabb elérjék a vágósúlyt. A különösen hízlaló takarmánnyal is ezt a folyamatot kívánják gyorsítani. Ugyanakkor a belső szervek és csontok nem ugyanolyan ütemben növekednek, mit a „kívánt színhús”. Ez fizikai megbetegedések mellett (pl. az állat képtelen felállni, mert gyenge csontjai nem bírják el) szív és érrendszeri betegségekhez is vezet, de előfordul, hogy az állat nem tud elmenni az itatóedényig sem, és szomjan hal.
A használt, ürülékkel teli almot a hízlalási időszak alatt (kb. 7 hét) nem távolítják el az istállóból. Egyes cégek néha friss szalmát szórnak a régi tetejére, de ezzel sem teremtenek higiénikusabb környezetet. Az állatok állandó kontaktban vannak saját ürülékükkel, ami kimarja érzékeny úszóhártyás lábukat, és egyéb komoly betegségeket okozhat. A keletkező ammónia nehezebb a levegőnél, ezért lent marad épp ott, ahol az állatok tartózkodnak. Folyamatos belélegzése károsítja tüdejüket, és marja a keletkezett sebeket, sérüléseket.
A vágóhídon a kacsákat is,(csakúgy mint a többi szárnyast) lábaiknál fogva fejjel lefelé felakasztják, majd elkábítják.
(Meg kell jegyeznünk, hogy a vágóhidakon az állat eszméletlenné tétele a cél, nem pedig megölése. Legalábbis a kivéreztetés előtt nem. Ha az állat meghalna még mielőtt átvágnák a nyakát, akkor a szíve nem pumpálná tovább a vért, ezért a vér nagy része bennmaradna a szövetekben, ami a hús minőségének romlásához vezetne. A halál valójában a kivéreztetés alatt áll be. Az előzetes kábítás célja az lenne, hogy az állat ne legyen tudatában annak, ami vele történik.)
A kábítás a szárnyasoknál általában egy elektromos vízfürdő, melybe belelógatják a fejüket, de ez üzemenként eltérő lehet. Az állatok az áramütés hatására mozgásképtelenné válnak, de ez nem minden esetben jelenti azt, hogy elvesztették az eszméletüket is. A munkásokat -akik a szárnyasokat fellógatják- szorítja az idő, így sok szárnyas megsérül a procedúra alatt, néhányukkal előfordul, hogy már a szállítóautóban, vagy a futószalagon fejjel lefelé lógva a stressztől elpusztulnak. A nyakelvágás lehet gépesített, de kisebb üzemekben végezhetik emberek is. A madarak tekergetik a nyakukat és néhány madár annyira próbál szabadulni, hogy a feje nem ér bele a kábító vízfürdőbe, így eszméleténél van, amint a kések elvágják a nyakát, ha pedig a késeket is elpasszolja, akkor élve kerül a forrázó/kopasztó fürdőbe, ahol borzalmas kínhalált hal.
LIBÁK/LUDAK:
(A faj megjelölésére a lúd és liba szavak használata egyaránt elterjedt.)
Az európai háziasított fajtákat a nyári lúdtól származtatják. A nyári lúd hazánkban nemcsak átvonuló vadmadár, de több esetben itt költi ki tojásait is. A nőivarú ludat/libát tojónak, a hímet gúnárnak nevezik.
A liba tollazata jól alkalmazkodik a vízi életmódhoz, tollazat dús, tömött, a hason és a mellen a fedőtollak alatt sűrű pihetollak találhatók. A vízi életmódhoz való alkalmazkodás a fejnek és a lábaknak a kacsáéhoz hasonló anatómiai felépítésében is megnyilvánul, de a liba csőre nem olyan lapos, mint a kacsáé, így a vízben levő természetes táplálék kiszűrésére kevésbé alkalmas. A csőr alsó és felső kávájának végei élesek, alkalmasak arra, hogy az állat a legelő füvét tőben lecsípje. Lábujjai között úszóhártya van.
A libák vízigénye igen nagy, naponta mintegy egy liter vizet fogyasztanak, takarmánytól és egyéb körülményektől függően.
A libák térlátása viszonylag csekély, egy szemmel veszik tüzetesebben szemügyre a tárgyakat. Ezzel szemben igen nagy szögben lát, még a mögötte történő dolgokat is. Jellemző a fejlett arc- és tárgyfelismerés, vizsgálatok szerint a búzaszemet 1 m távolságból látja. A ludak idegenkednek az olyan környezettől, ahol náluk magasabb, kilátást akadályozó tárgyak vannak. Vonakodnak bemenni a zárt, fejmagasságnál magasabb növényzetbe, így az ilyen legelő (pl. zab, rozs) kevéssé alkalmas a számukra, mert csak a zárt növényzet szélén legelnek. Hallásuk fejlett, több száz fajtársuk hangját képesek megkülönböztetni, rokonaikat, párjukat hang alapján megtalálják. Színérzékelésük fejlett, táplálékválogatáskor a zöld színt kedvelik, szemben a tyúkkal.
A libák nagyon összetartóak és hűségesek a családjukkal. Egy partnert választanak társnak, akit kicsinyeikkel együtt aktívan védelmeznek. Ha egy liba társa, vagy kicsinye megsérül, vagy beteg lesz, az vonakodik őt magára hagyni még akkor is, ha közeleg a tél és a többiek már elrepültek délre. A libák ugyanúgy gyászolnak, mint mi. Ha társaik elpusztulnak, vagy összetörnek tojásaik, különvonulnak a csoporttól és szomorkodnak. Társuk halála után a legtöbb liba élethosszig egyedül marad, és sosem párosodik többé. Ez hosszú idő is lehet, hisz akár 25 évig is élhetnek.
Szeretik tisztogatni a tollaikat, élelem után kutatni a fűben és gallyakat, fakérgeket, leveleket gyűjteni, hogy fészküket még kényelmesebbé tegyék. Ha lehetséges, szeretik évről évre ugyanazt a fészket használni.
Több libacsalád áll össze, hogy egy nagy csoportot alkossanak. A nagy létszám előnyös, ha nagyobb távolságra repülnek. Így nem csak saját családjukat védik, hanem egymásra is figyelnek a csapatban. Ha valamelyikük megsérül, néhányan hátra maradnak, hogy vigyázzanak társukra.
A libák a repülés mesterei. Évente több ezer km-t repülnek a jellegzetes V-alakzatban úgy, hogy az elöl repülő libák csökkentik a mögöttük repülők légellenállását. Ez a csodálatos technika segít a libáknak akár 70%-al több utat megtenni, mintha egyedül repülnének. Ha az elöl lévők elfáradnak, hátulról váltják őket, így cserélődnek a vezetők az út során. A libáknak a baromfifajok közül a legjobb a tanulóképessége. Nagyon jó a hosszútávú memóriájuk, tájékozódásukhoz felhasználják az ismerős domborzati viszonyokat, sőt a csillagokat is, hogy minden évben visszataláljanak költőhelyükre.
A kotló által keltetett kislibák esetében a bevésődés igen jól működik, anyjukat követik, attól tanulnak meg táplálkozni. Mesterséges keltetés esetén a bevésődés az emberre alakulhat ki, azonban nagyüzemi körülmények között a bevésődés zavart szenved, a kislibák egymástól várnak irányítást.
Liba mint „haszonállat”
Főleg nagyüzemben jelentkező rossz szokás -és főleg fiatal állatoknál- az összebújás, "kupacolás". A bármilyen okból megrémült libák hajlamosak összebújni, egymásra mászni annyira, hogy az alul maradt egyedek megfulladnak.
A tenyésztők hasznosítási irány szerint megkülönböztetnek pecsenyelúd-nevelést, ill. tolltermelést, a jobb húsformák és nagyobb mellhústömeg elérését célzó húslúd-előállítást, továbbá a májtermelés alapját képező tömőalapanyag-előállítást. A húslúd egy-háromszori tépés után kerül vágóhídra.
Tollfosztás:
A pehelytollakat vagy vágás után a már élettelen állatból, gép segítségével tépik ki, vagy élő állatról kézzel, óriási fájdalmat okozva ezzel nekik. Sajnos az élőállat-tépése az elterjedtebb.
A legtöbb európai országban a fiatal madarakat szín szerint szétválogatják, már ekkor eldől további szerencsétlen sorsuk. A szürke tollúak (landes) máját kényszertöméssel növelik beteges méretűre, a fehér tollúakat pedig többször is tépik, amíg elérik a vágósúlyt.
A növendék lúd első tépésére 9-10 hetes korban kerül sor. A fehér tollú madarakat februártól októberig - novemberig kb. négyszer kopasztják, mivel a pehelytollak újra nőnek. Kopasztás során az összes pehelytollat és puhább tollakat kitépik, csak a keményebb fedőtollakat hagyják meg, amit nem tudnának párnákhoz, kabátokhoz stb. felhasználni.
A tolltépés rendkívül fájdalmas, az állatok sikoltoznak de nem tehetnek semmit, lábaikat sokszor összekötik, szárnyaikat fixálják. Akár több százezer madár egy nagyobb üzemben...a dolgozóknak általában darabonként fizetnek...az idő pénz...stressz...nincs idő a madarak érzéseire. Törött lábak, szárnyak, nyílt sebek (ha egyszerre nagy területről tépnek ki tollakat akkor a bőr is megy vele...) A madarak ezután a borzalom után még órákig sokkos állapotban vannak. Sokan egyszerűen ottmaradnak fekve a fájdalomtól kimerülve, sérülten, gyakran haldokolva.
Az állatoknak okozott szenvedés mellett tudomásul kell vennünk a pehelytoll hátrányait is. A vele töltött paplanok, ruhák hamar elvesztik szigetelő tulajdonságukat amint nedvesség éri őket.
Manapság rengeteg új fejlesztésű anyag van, ami nemcsak jobb hőszigetelő, de tartósabb is, így tényleg semmi okunk nem lehet arra, hogy vásárlásunkkal támogassuk ezt az iparágat.
Foie Gras = Zsírmáj
1998-ban külföldön nemzetközi szaktekintélyek minősítették állatkínzásnak a libatömést. Nem lehet véletlen, hogy 14 európai országban és a világ számos más országában - például Argentínában, Izraelben -, ezt a kényszeretetési módot betiltották.
Több mint 90%-a a hízlalt májnak kacsáktól származik, mert az ő tartásuk olcsóbb a libákénál. A természetben a kacsák életük nagy részét úszással töltenék, de az üzemekben elveszik tőlük ezt a lehetőséget is. Ahhoz, hogy a madarak súlya a lehető legrövidebb idő alatt a legtöbbet gyarapodjon, nagy számban zsúfolják őket össze ablaktalan istállókban, vagy egyszemélyes kis drótketrecekbe préselik őket, amikben sem megfordulni nem tudnak, sem a szárnyukat kitárni. A cél, hogy az állat minden egyes kalóriát növekedésre fordítson (ne pazaroljon el semmit holmi szárnykitárásra, futkározásra...).
A nőstény madarakat egyébként legtöbbször már kikelésük után elgázosítják, vagy élve darálógépbe dobják (lásd hím kiscsirkék), mivel az ő májuk nem hízik akkorára mint hím társaiké, ezért a tartásuk veszteséges.
Kb. 3 héten keresztül naponta többször egy 30-50 cm hosszú csövet vezetnek le a nyelőcsövükön a gyomorig, amin keresztül nagy nyomás alatt pár másodperc alatt(!) a gyomorba préselik a táplálékot.
Ennek mennyisége naponta akár 2 kg is lehet, ez egy 75 kg-os embernél napi 15 kg (!) élelemnek felelne meg. Tömés közben komoly sérülések is előfordulhatnak, amik az állat halálát okozhatják. Átszakadhat a nyelőcső, szétrobbanhat a gyomor, segíteni persze nem "lehet" hisz az pénzbe kerülne, az állat borzasztó kínok között pusztul el.
Ahogy nő a máj, (zsírosodik), egyre hevesebben jelentkeznek mozgási és légzési nehézségek, sok madár már a vágás előtt elpusztul szív vagy veseelégtelenségben, májbetegségben vagy belső vérzésben. Ha az állatokat pár hét után nem ölnék meg a májuk miatt, előbb utóbb úgyis mind belepusztulnának, mert a szerveik és a testük nem bírnák a terhelést.
Az ürülék miatt a csarnokok magas ammónia-szintje gyakran vezet nagy, gyulladt sebek kialakulásához.
Ezek a tisztaságra oly kényes állatok itt soha nem látnak vizet, és emiatt soha nem tudják megtisztítani tollaikat.
A legtöbb állat gombás és bakteriális fertőzésektől szenved, és egyéb idegrendszeri tüneteik is lehetnek annak következtében, hogy a máj kezdi felmondani a szolgálatot. Gyakran annyira le vannak gyengülve, hogy felállni sem tudnak. A máj alig 3 hét alatt drasztikusan megváltozik, a normális méretnek akár tízszeresére is nőhet, a kacsáké kb. 800 gr. a libáké elérheti a 1,5 kg-ot is. (az egészséges 100gr körül van). Ez olyan, mintha egy embernek 20 kg tömegű mája lenne. A szervek természetellenes módon megnagyobbodnak s mindez erős fájdalmakat okoz. Ahhoz, hogy a madarak túléljék ezt a tortúrát, gyógyszereket (nyugtatószerek, antibiotikumok) kapnak, és amire a fogyasztók talán nem is gondolnak, hogy a gyógyszermaradványok túlnyomórészt a májban rakódnak le, így egy ilyen beteg máj elfogyasztása után, az ő szervezetükbe és májukba is bekerülnek ezek a méreganyagok. 12-21 nap szenvedés után a májukért tartott libákat szintén vágóhídra szállítják, ahol a többi szárnyashoz hasonló borzalmak között ér véget életük, majd az ő beteg és dagadt májukat drága csemegeként kínálják extravagáns éttermekben.
Miközben a hízott liba-, kacsamáj nagyon drága, az ár amit ezért a libák és kacsák fizetnek, még ennél is magasabb.
Forrás:
http://www.katki.hu/KATKI/bal/szaktan/Bodi1.html
http://www.peta.de/web/das_unbekannte.1018.html
http://www.dokumentiere.de/entenmast/videos-entenmast.html
http://www.stopgavage.com/de/manifest.php
Csatlakozz Te is a facebook-on a Minden Állat Egyenlő nevű csoporthoz!
4 megjegyzés:
Mi az a minden Állat Egyenlő csoport,nem találom.
Engem is érdekelne.
Minden növény is egyenlő! Védjük a növényeket is a legyilkolástól, megsütéstől! Borzalmas vége van az életüknek!
Nem talalok szavakat,szivszorito ahogy az allatokkkal bannak.Hogy leehetne veget vetni az embertelensegnek??????????????
Megjegyzés küldése