Fliegauf Benedek: Csillogás - A halál előtt vagy az élet után?

A Csillogás szereplői olyasvalamit igyekeznek megosztani a nézővel, amiben (vagy legalábbis valami hasonlóban) egyszer mindenkinek része lesz. Három interjúalany (Nádas Péter író, Dobronay László tévés rendező-operatőr és Gesztelyi Nagy Judit fuvolaművész) beszél a klinikai halál állapotában megtapasztalt élményeiről. Eltérő személyiségű emberek, ebből adódóan elbeszélésmódjuk, halálközeli-történeteik is különböznek. Annyi azonban biztos, hogy mindhárman magával ragadó, karakteres riportalanyok, elbeszéléseik érdekesen egészítik ki egymást. Az eltérő megközelítésmódok ellenére, történeteikben sok az átfedés. A legfontosabb hasonlóság az, hogy meglepő módon mindhárman arról számolnak be, semmi félelmetes vagy rossz nem volt "odaát", sőt életük legcsodálatosabb tapasztalatának tartják.

"Semmi sem fájt, és azt éreztem, hogy mindenben benne vagyok én" - fogalmaz például Gesztelyi. Mindegyik beszámolóban említésre kerül továbbá a film címét adó csillogás: Nádas például opálos csillogásról, míg Dobronay szürkés-ezüstös fényről mesél. Fontos hasonlóság ezenkívül, hogy a történtek hatására mindhárman megváltoztak. "Hidegebb lettem, végletesebben fogalmazok. Bizonyos élethazugságokba már nem megyek bele" - mondja például az író. "Régen rossz ember voltam, még ha más nem is vette észre" - vallja be László. Juditnak pedig, akivel gyerekkorában történt a baleset, később egyfajta megvilágosodás-élményben volt része, amelynek hatására zen buddhista szerzetes lett.

Nem könnyű film a Csillogás, mert fájóan izgalmas alapkérdéseket vet fel, mégis képes megidézni a klinikai halál állapotát, hiszen a hal(l)ottak hatására nézőként is megfeledkezhetünk testünkről, és átadhatjuk magunkat testetlen gondolatainknak.