Mert minden számít...!: Szarvasmarhák mint "tej- és húsautomaták"?

A tej gyilkol.

Hogy lehetséges ez?

Sokan nincsenek vele tisztában, de a tehenek (csakúgy mint más állatok, köztük az ember is) kizárólag azért adnak tejet, hogy azzal utódaikat táplálják. Tej tehát nem termelődik magától egyfolytában. Éppen ezért az emberek a teheneket minden évben mesterségesen megtermékenyítik, hogy megszakítás nélkül adjanak tejet, mert az különben elapadna. A megtermékenyítést sokszor hormonkezelés előzi meg. A vemhesség, (éppen úgy mint az embernél) 9 hónapig tart. Eközben egészen a 7. hónapig folyamatosan fejik a teheneket, csak szülés előtt 2 hónappal kapnak egy kis pihenőt, ezt „száraz időszaknak” nevezik.

9 hónap vemhesség után világra jön a borjú, de mivel a tejet emberi fogyasztásra szánják, az újszülött borjakat legtöbbször azonnal - de legkésőbb 4 nap után - elválasztják az anyjuktól, (és ez a bio-gazdaságokban sincs másként).

Mi történik a borjakkal?

Az anyatehén és borja számára egymás elvesztése óriási traumatikus élmény, az anya napokig sír gyermeke után. A kicsiket egyszemélyes fa boxokba zárják, melyekben mozgásuk erősen korlátozott.

Egy újszülött állat egyedül, bármiféle testi kontaktus nélkül…pedig ugyanúgy szüksége lenne az anyjára, és társakra, mint nekünk embereknek. Az üzemeknek csak a profit számít, semmi más, így a borjaknak sokszor mindössze egyetlen négyzetméternyi élettér jut. A bokszok gyakran olyan kicsik, hogy az állatok megfordulni sem tudnak benne.

Izmaik a mozgáshiány miatt fejletlenek maradnak, elsorvadnak, de üzleti szempontból épp ez a cél. Zsenge, világos borjúhús elérése.

Az anyatej helyett egy vasszegény, nagyon zsíros, fehér folyadékot kapnak, (csak a 9 %-a tej) ami sovány tejporból, faggyúból, olajokból és rengeteg sóból áll. Hogy miért tesznek bele ennyi sót?

Mivel a borjak ivóvizet a legnagyobb melegben sem kapnak, így szerencsétlen állatok a szomjúságukat még több ilyen zsíros lötty ivásával próbálják csillapítani, és ennek eredményeként még gyorsabban híznak. Az így tartott állatok naponta akár 15 litert is megisznak ebből a folyadékból, és kb. 1,5 kg-ot híznak minden nap. (Ez a mennyiség természetes közegben 8 liter anyatejet jelentene a borjúnak, és kb. 700 gr. Testsúlygyarapodást).

A borjakat szándékosan vérszegénnyé teszik úgy, hogy vashoz egyáltalán nem juthatnak az élelemmel. Mindez pedig azért, mert különben húsuk rózsaszín lenne, nem maradna a fogyasztó számára "szép világos".

Ezen okból a borjúként levágott állatok nem kapnak takarmányt sem. A vas a vörösvérsejtek fontos alkotóeleme, feladata pedig nem más, mint a létfontosságú oxigén szállítása a sejtekhez. A borjak szenvednek a vérszegénység tüneteitől. Fájdalmas nyelvgyulladás léphet fel, tüdőgyulladás, folyamatos hasmenés, keringési és légzési nehézségek és az idegrendszeri tünetek miatt járászavar, vagy akár bénulás is.

Ehhez jön még hozzá a társaktól való elszigeteltség okozta lelki gyötrelem.

Következésképpen rengeteg antibiotikummal, szulfonamiddal és más gyógyszerekkel tömik őket, hogy életben maradjanak, annak ellenére, hogy ezek a gyógyszermaradványok később a húst és tejtermékeket fogyasztók szervezetében is elraktározódnak.

Törvény írja elő, hogy a borjakat maximum 2 hónapig szabad egyedül tartani, azután kötelező csoportosan. Ennek ellenére sokan több hónapon keresztül is ilyen „magánzárkákban” tartják őket. A mostoha körülmények miatt a borjak mintegy 10%-a élete első hetében meghal. A többiek rövidke életük alatt soha nem látják a napfényt, lábuk soha nem érintkezik természetes talajjal, füvet soha nem látnak, nem kóstolhatnak.

„Eldobható” tehenek?

A nőstény borjak anyjukhoz hasonlóan legtöbbször szintén tejelő tehenekké válnak, a hím borjakat húsukért 3-6 hónapig hizlalják (ami náluk még szinte csecsemőnek számít), majd a vágóhídra kerülnek.

Sok borjút már pár héttel születésük után megölnek, mert a gyomrukban (a 4. gyomorban) levő enzimeket a sajtgyártásban használják. ("Oltógyomorhoz" még szopós borjú, bárány, kecskegida malac lemészárlásával jutnak). A gyomor kivonatából készült anyagot adják aztán a tejhez, vagy az oltógyomor egy darabját lógatják a tejbe a sajtkészítés során. Sajtot oltógyomor nélkül is elő lehet állítani, de ilyet általában csak bio boltokban árulnak. Azért készül kevés ilyen sajt, mert a tej-, hús-, és bőripar annyi állat halálát okozza, hogy a sajtgyártóknak olcsóbb növényi enzimek helyett állatiakat felhasználni.

Anyjuk (akit soha nem ismerhetnek meg) szintén nem számíthat hosszú életre a tejtermelő üzemekben. Megközelítőleg 4-5 évig bírják a folyamatos erőltetett tejtermelést, majd annyira kimerülnek, hogy szintén vágóhídra kerülnek.

Szerveik egy része a folyamatos gyógyszeradagolás következtében sokszor nem használható. A tejükért tartott tehenek többi része kolbászfélékbe, és egyéb alacsonyabb minőségű hústermékekbe kerül. A tejtermelés tehát szorosan kapcsolódik a húsiparhoz. Minden pohár tejjel, minden falat sajttal ugyanúgy a húsipart támogatjuk.

Normális esetben egy tehén mindössze 8 liter tejet ad naponta, ennyire van szüksége egy újszülött borjúnak ahhoz, hogy egészségesen növekedjen. A tejtermelés azonban az elmúlt 50 évben megtöbbszöröződött, a tehenekből akár évi 10-15ezer liter tejet, (vagy még annál is többet) kényszeríthetnek ki, (akár 50 litert naponta) mely genetikai beavatkozással, túltenyésztéssel, antibiotikumok és hormonok adagolásával lehetséges. Tejgazdaságokban a teheneket naponta kétszer kapcsolják fejőgépekre, hogy a tejtermelést fenntartsák, és hogy ezzel is több tej adására ösztönözzék. Naponta kétszer, és mindig minden cseppet kiszívnak tőgyükből, noha a borjú naponta többször, és csak kisebb mennyiségeket inna.

Az ember túltenyésztéssel extrém módon megváltoztatta a tehenek tejadó képességét. Ezért ezek a tehenek különösen fogékonyak a különféle betegségekre. Az óriási tőgy akadályozza a őket a lefekvésben és a járásban is.

A tőgy folyamatosan dörzsölődik a combok belső oldalához, ami akár szövetelhalással is járhat, de a folyamatos hámsérülés a különféle fertőzéseknek is utat nyit. A folyamatos fejőgépes fejéstől a tőgybimbók is gyorsan megbetegedhetnek. (Vérkeringési zavarok a tőgyben, tőgycsatornák gyulladása, körkörös sebek a tőgybimbók körül, vérzés, tőgygyulladás).

A tőgygyulladás tehenészetekben elterjedt betegség. Előidézője egyértelműen a magas tejtermelés, és a gépi fejés. A betegséget több mint 20 különböző baktérium okozza, melyek behatolnak a bimbócsatornán és elárasztják a tőgy szövetét. A fejőgépes fejés során a teheneket áramütés is érheti, ami nemcsak jelentős stresszt vált ki az állatból, de zavarokat okoz az immunrendszerben, sőt akár halált is okozhat. Ennek ellenére továbbra is alkalmazzák, mivel így munkaerőt spórolnak. Így egyetlen dolgozó elvégezheti 86(!) tehén fejését alig két óra alatt.

A folyamatos terhesség, a természetellenesen magas tejtermelés, valamint a folyamatos fejőgépes fejés legyengítik a teheneket egészségileg, és miután minden hasznot kifacsartak belőlük, szintén vágóhídra kerülnek.

Összehasonlításként, a tehenek kb. 5 évesen számítanak teljesen felnőttnek, és a „boldog tehenek” akár 25-30 évet is élhetnek. Ezeknek az állatoknak (bármilyen hihetetlen) nagy a mozgásigényük, és legszívesebben nagyobb csoportokban élnek. Ezért is különös kegyetlenség őket ingerszegény környezetben, kis helyre bezárva tartani.

"Húsmarhák"

A húsukért tenyésztett marhákat csoportokban tartják, de gyakran olyan kicsi területen, hogy egyszerre nem is tud lefeküdni minden állat.

Egy bikának (aki a hízlalási időszak végén 650–700 kg-ot nyom) csak kb. 2-2.5 nm. hely áll rendelkezésére. A szarvasmarháknak elegendő helyre van szükségük, hogy felállhassanak, mivel nagy lendületből, fejüket hátra, majd felfelé lóbálva próbálnak meg feltápászkodni. Mivel nincs elég helyük, gyakran megsebesítik egymást, és a többnyire alom nélküli kemény padló miatt véraláfutások, ízületi károsodások, tályogok is kialakulhatnak.

A marhákat kasztrálják, szarvaikat még fiatal korban kiégetik, vagy később levágják, mindezt bármiféle érzéstelenítés nélkül. Egyes farmokon billogot sütnek rájuk, gyakran az arcukra.

Halálsoron

A vágóhídra szállítás az állatok számára hatalmas megpróbáltatás, sokan meghalnak közben.

A szállítóautókon szenvednek a stressztől, szoronganak, félnek, ami teljesen érthető, hisz hosszú idő után először kerülnek kapcsolatba a külvilággal, nem értik mi történik velük. Hosszú órákon - sokszor napokon - keresztül utaznak, kitéve őket hidegnek, forróságnak, szomjúságnak, éhségnek. Egy ilyen út után sok állat összeomlik, és saját erejéből nem is képes lemenni a szállítóautóról.

Az utazást túlélőket fejbelövővel kábítják el, lábuknál fogva fellógatják, majd nyakukat elvágva kivéreztetik őket. Ezután futószalag viszi őket tovább a feldolgozás további helyszíneire.

Az üzemekben minden perc ki van mérve, ezért a futószalag nem állhat le akkor sem, ha nem sikerült jól a kábítás. És mivel sok esetben egy állat elkábítására mindössze pár mp. Idő jut, ez gyakran megtörténik. Ilyenkor az állatok teljesen tudatában vannak mindennek, ami velük történik, elképzelhetetlen fájdalmakat kell átélniük, és saját vérüket szívják tüdejükbe, miközben fellógatva, átvágott nyakkal levegőért kapkodnak. Nagyobb vágóhidakon óránként akár 400(!) szarvasmarhával is végezhetnek.

Nemcsak a hús és tej fogyasztás támogatja ezt a borzalmas kizsákmányolást. Gondolj arra, amikor bőrdzsekit, bőrcipőt, vagy bármilyen bőr terméket vásárolsz, hogy ezzel állatok élethosszig tartó kínlódását támogatod nagyüzemekben, majd végül a vágóhídon, mivel a bőr a több milliárd eurós húsipar legfontosabb mellékterméke.

Az Európában értékesített bőráruk nagy része ráadásul fejlődő országokból származik, mint pl. India és Kína, ahol állatvédelmi törvény vagy egyáltalán nincs, vagy nem érvényesíthető, ezért az ott élő állatok körülményei még ennél is sokkal rosszabbak.

Amit mindenkinek tudnia kellene róluk

A szarvasmarhák ragaszkodó, hűséges állatok, mély érzelmekkel családjuk vagy akár az emberek iránt. Különösen kíváncsi állatok és szoros barátságokat kötnek.

Egy mezőn kiválóan megfigyelhető, hogy két bizonyos állat mindig egymás mellett legel, és a barátok egymás kölcsönös tisztogatásában is segédkeznek.

Ha elválasztják őket családjuktól, társaiktól, vagy emberi barátaiktól, sokáig bánkódnak a veszteség miatt.

Kutatók megállapították, hogy a szarvasmarhák szeretteiktől való rövid idejű szétválasztás esetén is már szoronganak. Az anya - borjú kapcsolat különösen erős, és szétválasztásuk után számos esetben számoltak be borjaikat fanatikusan kereső, utánuk üvöltő tehenekről.

Egy tehéncsorda és egy farkasfalka komplex társadalmi felépítése nagyon hasonló. Minden tehén képes akár 100 csordatag felismerésére, és a társadalmi kapcsolatok is nagyon fontosak számukra.

Testtartásukkal, és különféle hangok adásával egész sor érzelem kifejezésére képesek, mint pl. elégedettség, érdeklődés, düh, szenvedés….

A viselkedéskutató Hans Hinrich Sambraus szerint a szarvasmarhák a lovakhoz hasonló intelligenciával rendelkeznek. Szüléskor az idősebb állatok mutatják a fiatalabbaknak, hogy mit is kell csinálni. Születése után az anya azonnal szárazra nyalja borját, ami kapcsolatuk erősítésén kívül a betegségektől is védi a kicsit. Az anya már az első naptól az illatáról felismeri gyermekét, egy hét után már egy csoport idegen borjú közül is felismeri a hangját, két hét elteltével pedig már kinézetről beazonosítja.

A legtöbb ember gondolataiban a marhák csupán az étellel egyenlő, személytelen hústornyok. Ha igazán szánnának egy kis időt ezeknek a csodálatos állatoknak a megismerésére, rájönnének, hogy ők is ugyanolyan érző lények, ugyanolyan állatok, mint mi.